A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

DEÁK Gábor: A 48-as függetlenségi és a radikális irányzatok Borsodban a századfordulón

A 48-AS IRÁNYZATOK BORSODBAN 161 eszközeitől, főispán, alispán, szolgabíró, körjegyzők és kisbírók gyúrták a szavazókat. A református papnak megüzente: „megbüntetem az apák bűnét a fiakban" — írja a lap, s minthogy a papnak három fia volt állami hivatalban, nem agitált a kormánypárti jelölt ellen. Azután 90 000 korona érkezett a kerületbe a pótválasztás előtti napon. A legszemérmetlenebbül folyt a vesztegetés, etetés, itatás, harminc korona volt a legolcsóbb szavazat, de volt 50, 100 és 300 koronán vásárolt szavazat is. A miskolci Függetlenségi Párt vörös selyemzászlójával kivonult a kerületbe Kubik támogatására, mire a főispán kiadta a parancsot, minden idegent le kell tartóztatni, mert „szocialista csordákból álló csoport" lepte el a vidéket. „A legérdekesebb az, hogy „mungóék" — (a munkapártiak) 50 000 koronát ajánlottak fel Kubiknak, ha visszalép. (50) A Tisza—Baross-féle cenzusos választójoggal szemben a Függetlenségi Párt az általános titkos választójogért harcolt. Azt a vádat emelték ellene, hogy elárulja a nemzetet, kiszolgáltatja a kisebbségnek. Ezen az alapon Miskolcon a pótválasztáson Görgey László és Kubik Béla közti harcban a függetlenségiek csatát vesztettek és Tiszáék megint bejutottak egy olyan városba, ahol a forradalmi és haladó hagyományok mást diktáltak választóknak és megválasztottak egyaránt. így szorult ki a haladás szellembe Miskolcról, abból a városból, amely Szemere, Kossuth, a köztársasági eszme fellegvára volt. A harc mostmár a kulturális élet területén folytatódott. 1910-ben a Nyugat ünnepi felolvasó estet rendezett a városban. Ady Endre, Heltai Jenő, Ignotus Hugó, Hatvány Lajos demonstrálták itt a megújhodás szellemét, ahonnét kiindult Lengyel Menyhért, és még sokan mások, hogy hirdetői legyenek egy új magyar kultúrának és társadalmi, politikai berendezkedésnek. A bekövetkezett helyzetet így aposztrofálja az Ellenzék: „Szegény magyar nemzetünknek az a legnagyobb szerencsétlensége, hogy a vezető polcra került államférfiak a hazugságot tették meg a legmagasabb politikai iskolává." Búza Barna sorai pedig a háborús előkészületekről értesítenek: „Nehéz idők következnek. Minden garas kell a hadügyi tehertöbbletnek. Azok a nemzeti célok, amikre bőven jutott a koalíció alatt, míg a hadügyi követelések sáskáit távol tudtuk tartani az ország vezetésétől, most koplalhatnak". (51) Megkezdődött az árdrágulás, a hús, tej árának felemelése, „. . . afféle kabaré korszakot élünk, minden erkölcsi tartalom nélkül, ahol az emberek egy része mulat, a másik sír". (52) Ebben a kilátástalan helyzetben a függetlenségiek és radikálisak, a polgárok és kisgazdák a szocialistákban látták a bajok okát, ember ember ellen indult, hogy aztán még szétszórtabban szedhesse áldozatát a Tisza kormány, vigye bele az országot a maga ásta sírba. 1910-ig vittük végig a város és a megye politikai történetét, a függetlenségért, a polgári haladásért való harcban való helytállását. Nem ideolólógiai tételeket és szervezett pártéletet vettünk alapul, mert hiszen a polgári radikálisok pártjával alig találkoztunk. De találkoztunk az eszméikkel, amelyek mind a nemzeti önállóságban, mind a vámkérdésben, véderő kérn