A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

R. NYÍRI Lili: Munkásszobrászat indulása Diósgyőrvasgyárban a felszabadulás után

368 R. NYÍRY LILI zik egy miskolci születésű és ott felnőtt asszony ajkáról, mégis: ,,a város végén" titokzatos füstfelhőkbe burkolt, kéményekkel tagolt gyárépületek, számomra ismeretlen „rejtély" voltak. Amikor tehát ezen a késő őszi délutánon a bíborfényben nyugovó nap sugárzásától kísérten a Gyár kapuján beléptem, lenyűgözött, sőt bizonyos értelemben megfélemlített az élmény. Űgy éreztem, mintha ezt a gigászi óriást magát kellene a szépre, a művészetre oktatnom; a megtestesült tárgyiasságot, a mechanizmust a magasabb rendű emberire nevelnem. Ez a feladat megrettentett és egyben elragadott. Bizonyos elfogódottsággal léptem a már összegyűlt Vezetőség elé. De mekkora kellemes csalódás várt rám: Ács Árpád ízig-vérig kultúrember, Ildzsa elvtárs a megtestesült jószándékú kommunista, aki a nemes ügy érdekében nem sajnált sem időt, sem fáradságot. Reisinger Jenő, akire a munka úgynevezett „szaladgáló" része hárult, szintén a tőle megszokott agilitással vállalta feladatát. így azután megállapodtunk a szakkör december 2-i megnyitásában. Azt is megbeszéltük, hogy én minden szakmai együttlét elején rövid művészettörténeti, illetve művészetelméleti ismertetést tartok. Minden szakmai együttlét háromórás oktatási időből állott, hetenként egyszer. Erre azért volt szükség, mert a mintázáshoz egy óra nem lett volna elég. A beindulás természetesen szerény anyagi körülmények között kezdődött. Én havi 80 Ft-ot kaptam tiszteletdíj címén. Ez azonban nekem mellékes volt, mert a feladat szépsége lelkesített és a cél elérése érdekében hoztunk valamennyien nemes áldozatot. December 2-án délután, szorongó érzésekkel ültem villamosra. Nem vagyok ugyanis gyakorlott előadó és a zsúfolt terembe lépve, mégcsak nőtt az elfogódottságom. Ács Árpád bevezető beszédét, mint történelmi dokumentumot a Szén és Acél 1946. évi 48. számából — lerövidítve — az alábbiakban közlöm: „A Jószerencse kultúrprogramjából nem hiányzik a dal, zene, könyvtár mellett a képzőművészet megkedveltetése sem. Van egy kicsiny festőgárdánk; ezek mellé kíván a kultúregyesület egy új munkaterületet megnyitni az érdeklődők részére. Ez lenne a plasztikai szakosztály. örülnénk, ha a jelentkezők nagy lelkesedéssel és szeretettel látogatnák tanfolyamunkat, s olyan eredményeket érnének el ezen a téren, hogy elégedettek és büszkék lehessünk a körünkből elindult és alkotást létrehozni képes tanítványra." Ezután a tartalmas, és lelkes megnyitó után, én is visszakaptam bátorságomat és — ha nem is éppen „érces" hangon —felolvastam, a Szén és Acélban tömören összefoglalva közölt megnyitó előadásomat. Elmondtam, hogy mi a tanfolyam célja, rámutattam arra, hogy a kultúrát nemcsak a hatalmas tehetségek lángesze viszi előre, hanem a jó ízlésű, képzett iparosok légiója is. Ezenkívül a mai kollektív társadalmi fejlődés kell, hogy szülőanyja legyen a kollektív irányú művészeti fejlődésnek. — Ennek a tanfolyamnak célja, ezen kollektív művészet megvalósításán munkálkodni.