A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

R. NYÍRI Lili: Munkásszobrászat indulása Diósgyőrvasgyárban a felszabadulás után

MUNKÁSSZOBRÁSZAT DIÓSGYÖRVASGYÁRBAN 369 A megnyitó beszéd után a tanfolyamra jelentkezett hallgatók gyakorlati kérdéseket beszéltek meg a vezetővel. A beütemezett tanórák második felében gyakorlati megbeszélésre került mindig sor. Nyomban a beinduláskor örömmel láttam, hogy érdeklődő emberekkel van dolgom. Ez megnyugtatott és teljes bizalommal néztem a jövő megoldandó feladatai elé. Persze — amint ez várható volt —• az elején zsúfolt terem, idővel megritkult. De 15—16 látogatója csaknem végig volt a tanfolyamnak. Amikor a résztvevők névsorát nézegettem, örömmel állapítottam meg, hogy férfinövendékeim nagy része fizikai dolgozó. — Varga Pál szerszámkovács —• olvastam a névsorban és magam elé képzeltem egy kétméteres óriást. Amikor pedig valóban találkoztam vele, meglepetten néztem azt a filigrán Varga Palit, aki valójában volt. Általában nagyon — mégpedig kellemesen — csalódtam tanítványaim jellemét illetően. Amíg én ugyanis rusztikus, nehezen kezelhető embereket vártam, foglalkozásuk alapján ítélve —, addig éppen ellenkezőleg: legtöbbször kedves, inkább romantikus kedélyű tanítványokat kaptam, akiket minden szépre és jóra könnyen lehetett beszervezni. Első műtermünk a „Jószerencse Kultúregyesület" szemináriumi helyiségében volt, ahol az első telet és a rákövetkező nyarat töltöttük. A tél folyamán sok nehézséggel kellett megküzdenünk. Az alkalomszerűen fűtött helyiség gyakran hideg volt és az iskolapadokkal berendezett terem a mintázáshoz szükséges állványokat nem helyettesítette. Ezen ugyan segítettek valamennyire, mert rendes asztalokat kaptunk, de ez a változás sem tudta megakadályozni, hogy a szemináriumok tartására használt — tisztaságot igénylő — termet, minden elővigyázat ellenére az órák végéig össze ne piszkítsuk. A folyosón elhelyezett agyagos hordó, állandóan „piszkos nedvekkel" szennyezte a folyosót. Gipsz foltok és széttaposott agyaghulladékok éktelenkedtek mindenütt. Mindezeken a nehézségeken kívül, amelyeket „takarítással" el lehetett kerülni, a fő problémánk a félig kész szobraink megfelelő elhelyezése volt. Számomra azonban az volt a fontos, hogy tanítványaim tehetsége szépen bontakozott. Igyekeztem érdeklődésüket, jellemüknek megfelelően irányítani, amit úgy értem el, hogy egyénileg foglalkoztam velük. Egységes jellemzőjük a „romantikus témák" iránti vonzódás volt. Tartózkodtak a gyári témáktól. Pedig eredeti elgondolásom az volt, hogy ne tanult, rutinos „művészeket" (!) neveljek, hanem a foglalkozásuk közben látott, tapasztalt dolgokban „meglátni a szépet"; a kicsiben is a monumentálisát, a kifejezőt, és ezt a maguk többé-kevésbé naiv ösztönösségével formálják szoborrá. Végeredményében ez nagyjában sikerült is, amint ez a továbbiakból kitűnik. Az általános ismeretek: anyagkezelés, arányosság, formabontás, statikai törvények ismerete után, mindenkit egyéni elképzelései alapján engedtem mintázni. Itt jutott azután előtérbe tanítványaim különleges tehetsége. Pl. Varga Pál I. — ritka arcmás szobrásztehetség. A komponálás viszont nem érdekelte és kevés érzéke volt a figurák kompozíciós egységbe