A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

HUSZTY Sándor: Herman Ottó folyóiratának második kötete 1878

Herman OTTÓ FOLYÓIRATÁNAK MÁSODIK KÖTETE 15 „Szegény kis doktor! Igazán őszintén sajnálom, hogy egy ilyen alapos készültségű embert kedélyileg ennyire tönkretenni sikerült. Azelőtt még csak volt néha egy-egy sarcasticus mosolya; de most minden iránt közönyös és fogékonytalan, akár egy automata. Ö igazán a múzeum áldozata!"

16 Bár ő maga is csak alig emelkedettebb kedélyállapotú. „Igen köszönöm úgy saját, mint nőm nevében szíves szerencsekívánatait házasságunkhoz. Bárcsak én is viszonozhatnám önnek egyszer ezen jó kívánságokat! Talán Ön képes lenne magyar zoológusokat nemzeni, mert én az olyan Kraatz-féle ideákkal lévén eltelve, bajosan fogom ezt tehetni, s ha talán majd zoológus magzatokat fognék produkálni, azok is csak oly korlátolt felfogásúak lesznek, mint jó magam. Ez ist der Fluch der bősen That, dass sie forwáhrend Böses muss gebüren — tovább fog öröklődni az én hazafiatlan meggyőződésem is, hogy a tudományt nem egy-pár magyar szaktárs kedvéért, hanem az összes emberiség érdekében kell mívelni, s hogy ennélfogva a közlésre oly közeget, oly nyelvet kell használni, amelyet a világ minden szakembere vagy legalább legnagyobb része megért. Lám, már csak hazafiságból is Hymen járma alá hajthatná nyakát! — Vannak ott Pesten miniszteriális hajadonok (20—50 évig) szép számmal, akik hozományul kisebb-nagyobb mérvű protekciót nyújtva, bizonyára hajlandók lennének önnel e tekintetben contrahálni. — No, de félre a tréfával! Csak azért hoztam mindezt fel, hogy megcáfoljam Dr. Karinak kedély hangulatomra vonatkozó téves hírét. Meglehet, hogy éppen akkor, amidőn vele együtt voltam, a múzeumi és budapesti nyomorúságok láttára rossz kedvem volt és egy kicsit káromkodtam; de különben, hála a kis feleségemnek és a Budapesttől való távolságnak, poloskáim körében a legjobb kedélynek örvendek. Vetődjék csak egyszer (de kérem, minél előbb) ide fészkembe és meg fog győződni, hogy tökéletesen ép és egészséges humorral kacagom a nagyvilág komédiásait és szellemi iparlovagjait. Különben csendesen dolgozgatom és fogyasztom pincém tartalmát. Siessen, még van vagy másfél hordóval!"

17 Egy esztendő múlva sem biztatóbb a helyzet. „Amit ön belmunkatársairól ír, az is mindeniktől előre várható volt. Csak egyben, a kis doktorban csalódtam. Azt hittem, hogy benne csak a vezérszerephez hiányzik a kellő erély, de hogy, ha vezető van egyszer, akkor a legélénkebb részvétet és munkásságot fogja kifejteni. És ő még most is csak — passív. Szomorú dolog! íme a példa, hogy mennyire megviselheti a legjóravalóbb embert az a maszlagos budapesti illetőleg múzeumi atmosphera. Ha már azok is csak passive viselik magukat a vállalat irányában, akiknek pedig bőven megvan tehetségük az actív támogatásra, sőt akiknek ez a támogatás még ex offo kötelességük is volna — mit tehetünk akkor mi vidéki gentes minores? Félek, nagyon félek, hogy Ön előtt ismeretes pessi-