A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)
LAJOS Árpád: A fonó folklorisztikai kutatásának problémái
A FONÓ. FOLKLORISZTIKAI KUTATÁSÁNAK PROBLÉMÁI 349közvetlen ismertetéseddé tanulságos a rokkán való fonásé is. A közlés irányí• tásával, magnószalagon rögzítve, olyan folklóranyagot tudunk összegyűjteni,, mely néprajzi szempontból bármely más folklóranyaggal egyenlő értékű, de |még a.kifejezés ere|% ; ábrázoló képessége nemcsak az ismeretadás, de a gyönyörködtetés élményanyagát is nyújtja. Figyeljünk meg egy példát! „Haat hogy is kezdjem? Hogy fonónk? A baabuszöszvel? Jó. Haat nagyot csapónk vele ja kezőnkbe ugy-e, mer mind a két veégi be vóut csavarva — akkor szeépen. f elömlik, no, eztaan szeétaagyazuk... bizon szeét... haat akkor maaskép hogy tunnaak raatennyi ja guzsaljra? Szeéthuzoguk két kéizvel,. oszt akkor megnyaalazzuk elsőübb a markónkat, majd huzoguk, huzoguk a szöszt, leraktuk a téépéseket ugy-e valami lapos heljre; lócaara vágyt: asztal tetejire, majd amikor mind szeét van aagyazva, akkor az egymaasra rakott téépéseket, vagyis ahogy mi mondjuk: az aagyazatot szeép simaara hagyuk, majd belegöngyölük a guzsalj fejit, ugyosztaan.lekötük a guzsaljmadzagval. Ezt a porciót baabuszösznek hívük. Hogy' értnek minyeó alakja van?... Szeép karcsú, a felső veégin összefogva,, ott veékonyabb vót mindig, lejeié még mindig vastagogyik, oljan mint egy... nem mondom maan ki... haat minek mondjam? meég kinevet... no de iljen kivaancsi raaja?... haat ugy kiseggesegyik... asz szpfctuk egymaasnak mondanyi: de nas seggit köttel! mér köttel oljan nas seggit?... áhhh. h. h... háhh. h. h. (nevet — kösd kisebbre!... mer az nem jó£ ha nagyon kiszeelesegyik, nem gyön oljan jóul a szösz. Mer ha szűkebbre van kötve, annaal jobb belőüle huzognyi. Tehaat aagyazaas riékül nem gyön a fonal, egyaataljaan sehogy. Hogy minyeő hosszú e? Nnno, vegyük az üres assóut (x>rsót), mennyaalazuk a hegyit, belekapónk a szöszbe, ek kicsit kihúzónk, így beletanaal az assóu könnyebben. Az assóu veégit mész szokuk nyaalaznyi, hogy jobban tapadjék raa ja fonal veégi. Asz szoktuk mondanyi iljenkor: „faszkóu, Lackóu ragadj bele! h. h. h. ... hhhaha... áhh. h. h. (nevet), iiigen, igen, így szoktuk biztatgatnyi. Innen kezdve a balkézvei, amit mennyaalazónk, alTundójon huzoguk, huzoguk, a'jöbbkéz meg pendergetyi az assóut, úgy halad, megyén, úgy sodruk,. Akkor raatekerük a fonalat a balkezőnkre, raamotollaaluk, oszt úgy az assóura-raaverük. Raantuk egyet a jobbkézvei: A fonal oljan szeépen pattan, oljan brungaasa van neki. Közben csevergetük az assóura ja fonalat a jobb kezőnkvel. Ugy mondjuk, hogy a fonalat az assóura raahajtjuk. Az első nyútatnaal meég le kell vennyi az assóu hegyirü a fonalat, akkor meég a szaar aljaara cseverük. Csak a maasogyik nyútatnaal kezdjük a raahajtaasi, innen osztaan veégig. A maasogyik nyuütatnaal maan rcsombókot kötőnk az a£sóu hegyire ja fonalval, oljan hurkot, ami hirtelen raamegy, a jobb kezőnk haaröm ujjaaval raavetük. észre se vegyük, ím rajta is van a hurok az assúu hegyin. Ügyesen, nem oljan muljaan. A hurok azér kell, hogy tartsa jaz assóut, amikor pendergetőnk. A raahajtaas megr azér kell, nehogy lazaan menjen a fonal az assúura, mer akkor legyön róiíia, leszaarad, csakúgy kotyog ckjQnaW'az assóun. Iljenkor szoktuk mondanyi az ügyetlen Ijaannak: mi az hé, de J.azaah vagy azon, aZ:-;Ussóuszaaron! Taan hugyozhatna ja szeretőüd?... ehhh. h. h. '^.rhehehhhh... ez csak oljan szóubeszéd^. na, nem tugyuk, mi az értelme, no ne is vallasson, ezt csak "úgy szoktuk mortrűa-nyi. Ha meg nehezült az assóu, jaaba (hiába) vóut rajta hurok, sokat vóut úgy,. hogy lejesett. Nem birta maan a kezőnk, haat lejesett. Asz szoktuk mondanyi: ,,... no ez se lesz maan teli, esküdözik, jaj hogy esküdözik, a teremburaajaat! Meg iljenkor szoktaak a Regények ellesnyi az assóut. Csak ugy adtaak fel, ha csóukot kaptak érte. — Szoktónk nagyot is nyútanyi: fassangi szaalat. Mikor maan nehéz a fonaltu jaz assóu, a két tenyérvei messöndörgetük, majd elengedük, csak a fonal szaalat foguk a jobb nagyujj tövibe. így nem kell annyit pendergetnyi, annaal hoszszabbat tudónk nyútanyi, annaal haladóusabb, szaporaabb. Arra nagyon ügyeitőnk, hogy egyfurmaan fonjuk a fonalat, aki tulnagyon messodrotta ja fonalat és gengén pergette, akkor laancos lett, nagyon be vóut csavargóuzva, úgy hogy nagyon össze vóut húzódva. Az iljen laancos könnyen el is szakadt. Nagyon nehéz' vóut javitanyi. Lettöbbször visszafele pergettük. Ha meg gyorsan huzogjaak és r lass@,n pergetyik, akkor messzöszösögyik, oljan szöszös lesz, oljan
