A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

LAJOS Árpád: A fonó folklorisztikai kutatásának problémái

248 *"•'* LAJOS ARP AD garas jutott érte egy napra. De annak a fonásnak aztán haladnia kellett. . ." A kaláka szólása: „Máma nekem, másik nap közösen egy másiknak". — A fonóházak biztosításának stílusa nyelvi eszközökkel: „fonóházat fogadtunk", „megfogadtuk a fonóházat". A szervezkedés kifejezései: „csapatra jártunk", ".„bundáztunk", „csatára mentünk", „összecsatáztunk", „összecsuproztunk". Természetesen a szervezkedés módjai, a munkaközösségek kialakításának munkarendi, jogi mozzanatai a maguk etnikai specifikumaikkal szintén folklóri jelenségek. Külön kis kategória magának a fonásnak a munkafolklórja, mely vonatkozik a munkaeszközökre és a fonás egyes mozzanataira. A munkaeszközöket a találós mesék, szólások, sajátos elnevezések igen kifejezően ábrázolták,, hol festői, hol naturális, tréfás darabossággal. Ezek regionális felkutatása, rögzítése is ránk vár. — A talpas guzsaly elterjedt képlete festői módon: „Felnyőtt egy fa, de nem a maga tövibe, reászáll egy madár (a fonó lány keze) és csipegeti, de nem a maga begyibe (hanem az orsóra). Vagy a rokkáé: „Áll a fa töviben, de nem a maga gyepiben, egy kis madár csipegeti, de nem a maga begyibe". Merész, sikamlós tréfával a guzsaly találós meséje: „Lapisom a lapisodhoz, bőrösöm a szőrösödhöz, szögem a lyukadba!" (Guzsaly, mert a seggem lapissá válik a guzsalytalpon, meg amikor ráteszem a guzsolytalpra a guzsolyfejet, a szár a lyukba kerül, megmég á kezem bőre a szöszt fogi meg). A rokkáé: „Lábam a lábad közt, babrálok a szőröd közt". (A rokkát a lábam közé veszem, és úgy fonok.) — A rokka brekegő, mekegő hangját, pergését a találósmese így utánozza: „Sodrom-pedrem, tekerem, csavarom, édes komámasszony. . ." „Komámasszony elvesztette eckitpeckit kanasó kanafóriáját, ugyan hol hagytad eckedet-peckedet. kanasó kanafóriádat?" A fonáshoz nyálképzésre használt fanyar gyümölcs, savanyú káposzta, ecettel leöntött répaszelet stb..., az ún. „nyálító" vagy: „nyáli" stb. . . használatának is kialakult a folklórképlete: „öt az eresz alatt megázik, öt az ereszen kívül van, mégse ázik meg". (A megnyálazott öt ujj a fonásra felkötött szösz vagy csepű alatt ázik, mert egybe kell sodorni fonallá a lehúzott szöszt vagy csepűt, segíteni kell az orsó pergetésének **- viszont a szöszön kívül működő, orsót pergető ujjak szárazon maradnak). :— Maguk az elnevezések is sokat mondanak. Az egy darabból álló, kis karó vagy rúdformáju guzsaly elnevezései: „csődör", „paripa", „nőtlen" stb... A két első a ló hímtagjára céloz, az utóbbi arra céloz, hogy a guzsalynak nincs olyan felső szára, feje, melyet csapszerű végződéssel az alsó szárba lehet illeszteni. Viszont a kettőbe vehető guzsaly feje, mely behatol az alsó -szárba, általános eljelöléssel: „kani", az alsó szár, mely befogadja: „koca". A rokka elnevezése a brekegő, mekegő hang megfigyelése nyomán: „béka", ,vagy: „kecske" „geda". A fonás munkamenetének (talpas guzsalyon például: ágyazás, felkötés, tapasztás vagy ragasztás, első húzás, orsóra való első csavarás, a fonal levételével, innen kezdve a fonalhúzás levétel nélkül, ujjakra tekerés, orsóra való rácsapás, biztosító hurok kötése az orsóhegyre, mely ha kilazul, leesik az orsó, amit a legények szoktak ellesni, továbbá: a hosszúnyújtás, az orsó telítődése, a fonáshibák, ezek javítási módjai) elmagyarázása, ismertetése ,az adatközlő nő részéről — a munkafolklór igen lényeges, mondhatni: központi ré.szét tárja fel. Nagyon- tanulságos, szinte bámulatos e bonyolult munkamenet