A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

KILIÁN István: Kiss Dániel önéletrajzi naplója (1784-1838)

240 KILIÁN ISTVÁN Expressusokkal, u. n. Nemes Bartha Sándor, és ifj. Ns. Farkas János Uraimékkal lementeim a szállásomra ebédre Gombos Dániel Gazdámhoz, a hol az őtsém is lakott ekkor Szabó Albert tanítványával — az ebédnek vége lévén, a gazdasszonyomat, a ki tsak fél esztendeig volt gazdasszonyom, mind egy fillérig kifizettem, elbútsúztam tőllök, fel mentünk a Collégiumba. Vasárnap lévén ez, a Deákság dél után a templomba ment, de templom után, a mikor már holmimét a szekérre rakták, annyi Deák jött hozzám, hogy a Kamrába állig fértek, ki danolt, ki ivott, nagyobb része engem vigasztalt, a ki megszűnés nélkül sírtam — végre mindenem a szekerén lévén, száma nélkül való Deák barátaimnak, s esmerősseimnek kísérése, s csókolása között kijöttem a Collegiumból, igen sokan sirattak engem, de az én sírásom mindnyáj oknak sírását felyül múlta u. m. a ki egy szót sem tudtam szólni nagy keserűségemben, végeztére mikor mindnyáj októl elváltam, legutóllyára Pedig Pál őtsémtől, majd meg hasatt a szívem, annyira zokogtam. Ilyen környül állások közt végeztem én el Oskolai Cursusomat, és jóllehet, kivált némelly utazásaimban sokat szenyvedtem is, mindazonáltal a halállal vetekedett tsak nem Pataktól való meg válásom, de vallyon ki is volna olylyan kőszívű, a ki Patakon ártatlanul eltöltött nyájjas barátságra meg-emlékezvén, onnan való eljövetelekor, ne keseregne — ó hol vagytok már kedves barátságnak ártatlan órái, hová lettetek ti vidám napok a mellyek engem sok jó barátaimnak költsönös társaságában sokszor meg- új jutottatok (!), valósággal a távol létei által, úgy elszakadtak a tiszta barátságnak kötelei, hogy azok többé, személlyesen talán soha öszve nem köttethetnek — én részemről azt merem állítani, hogy bár akármiképen is hízelkedjen is nékem ezután az én állapotom, bár akármiképen láttassam is jövendőben boldog lenni, mindazon által s o h a [67] sem érek én többé ollyan ártatlan, s. nyájjas gyönyörűséggel tellyes állapotot, a mitsodást én sok jó barátimnak társaságában addig eltöltöttem" (19 A—B). A fiatal Rector élete másképpen alakult, mint azt tervezte. Életrajzában már említettem, szeretett volna papi pályára lépni, ezt azonban soha el nem érhette. A pedagógus pályát pedig nem tarthatta hivatásának, s ezért naplójának igen sokszor panaszkodik. Jó humora azonban még elkeseredettségében sem hagyja el. 1819-ben írja le az alábbi sorokat: Április 29-én voltam Színbe, Jósvafőn T-Senor Úrral, a midőn, és az előtt folyvást majd hogy a guta me^f nem ütött mérgemben, mivel a Jósvafői oskolát ollyan megromlott állapotban találtam, hogy rossz voltára nézve talán az egéssz Tisza mellyéki Superintendetiában párját találni sem lehetettt volna, a gyermekek felette tudatlanok voltak, engedetlenek, makatsok, még jó formán a kalapjokat sem vették le előttem, egy szóval majd meg őrültem vélek, próbáltam mindenképpen hol szép szóval, hol másképen, de semmit sem használván a szép szó, a napraforgójára hánytam egynéhánynak, melly miatt csupa zaiklatódásban jöttem némellyekkel, de mind ezeknek egyenesen az Antecessorom [68] volt az oka, mert tsak névvel volt Rector, de valósággal nem" (45 B—46 A). Úgy látszik még két hónap múlva sem tudta a gyermekeket megfegyelmezni, mert nagyon keservesen írja le: „ ... a kit az Isten meg akar verni, tsak rossz gyermekek Tanítójává tegye, meg lessz az verve, hogy meg sínli..." (46 A). A nyári va-