A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

KILIÁN István: Kiss Dániel önéletrajzi naplója (1784-1838)

KIS DÁNIEL ÖNÉLETRAJZI NAPLÓJA 242 kációt felváltó iskolai évkezdetet rendszerint így vezeti be: kezdődnek „a bajlódai és kínlódai napok". A neveletlen és neki neveihetetlennek tűnő gyerekek, az oktatás legminimálisabb tárgyi feltételeinek hiánya [69] miatti elkeseredését csak növelte gyér fizetése. Többször panaszkodik naplójának arról, hogy pénzszűkében van. 1819-ben írja panaszolva: „Aug. végin és Sept. az elein minden kiméllés mellett is (mellyet az ollyan magoknak a Collégiumban arany hegyeket igérő ifjaknak kedvekért jegyzek fel) Leikig testig nem volt több 29 garasomnál [70], pedig épen ollyankor, a midőn tsak nem elkerülhetetlenül legalább 30 forintra lett volna szükségem, de minthogy nem volt, el kellett szienyvedni, pedig még e mellett adóss is voltam valamivel" (46 B—47 A) [71]. Ugyanennek az évnek a szeptemberében; „5 koszos forintoknál több nem akadt meg a száraz betegségben kínlódó" erszényében (47 A), pedig „ha valaki tudott kimélleni" akkor ő aztán tudott. 1822-ben sem békül meg sorsával, s ekkor már humorát is félre teszi, s elárulja, hogy a tanító nem nagyon örülhetett közmegbecsülésnek: „...mindenkor igaz marad az, a mit nékem egy fő, s a Papi Kormányon is tellyes tekintetben lévő Pap mondott szemembe, hogy akit Isten meg akar verni, Tanítónak teszi, de igaz is ez, kivált azok tudják azt, kik ezt praxisból kenteiének tudni, még se volt, nints is, nem is lessz egy szegény Mesternek sena életébe egy Comma betsülleti se, sőt némellyek Isten teremtéseinek rubricájában sem tennék, pedig ők is tsak emberek. (59 A). Máskor így panaszkodik tréfásan pénztelenségéről: ,,... Oct. 14-kén 1823. lelkileg testileg nem volt több xfrommnál, ezt is tsak vaktában találtam a háznál, be felsült volna akár ki is, ha ekkor kért volna tőllem pénzt, a kutyát ekkor annyira kerültem, a mennyire szememmel láttam, félvén attól, hogy mint pénztelent meg-huggyoz, de bízván abban a jó Istenben, a ki a szegény Mestereknek is Istene, békével el-tűrtem ezen pénztelen állapotomat." (31 B.) Szegénységét az élet nem. orvosolta, valamicskét javultak azonban a tanítás tárgyi feltételei, amikor 1823ban, éppen szüret előtt, elkészült az új, jósvafői, kőből épült iskola [72]. Ekkor ő maga is családjával együtt az új épületbe költözik. „A nagy éhség miatt sok ember alig tudott járni..." Bár nagyon pénzszűkében szenvedett Kis Dániel, látja azonban azt is, hogy a jósvafőiek gyakran még a legelemibb ételféleséggel sem rendelkeznek. Megdöbbentőek a parasztok éhezéséről írt sorai 1817 júniusából: ,,... e tájba itten ezen a vidéken igen nagy szükség volt, a tiszta búzának köbli 60, 70 forinton is elment Rosnyón, a gabona 30, 40 forinton, a zabnak köbli 24 forinton, egy szóval a nagy éhség miatt sok ember állig tudott járni, sok egy hétig sem látott kenyeret, nevezetesen itt az oskolás gyermekek közzül két hétig sem hozott egyebet az oskolába, hanem kender magot, azon, s más effélén kínlódott, de én akkor is (hála légyen az Istennek) jó kétszeresből ettem kenyeret a midőn másoknak még tsak zab kenyerek sem volt" (38 A). 1828 pünkösdjét sokan ismét éhezéssel töltötték el. „ ... Ezen Innepet — írja Kis Dániel — igen sokan keservesen töltötték el annyiban, hogy sokaknak nem hogy másféle eledelt ettek volna az illendő elégségig, de még kenyere sem volt némellyéknek, egyszóval olly nagy inség volt, hogy illyet még 16