A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

DÉTSCHY Mihály: Egy ismeretlen magyar vár – Szádvár

151) DÉTSHY MIHÁLY várat beveszi, de Szádvárt nem tudja megadásra kényszeríteni [64J. A várban ekkor Pethe György lánya, Rosina és férje, Pázmány Miklós, a későbbi veszprémi főkapitány az úr [65]. Rákóczi a győzelmes hadjáratot követő béketárgyalásokon Szádvárt is követeli, ehelyett azonban Regéc várát kapja meg [661. A Csákyak 1647-ben egyeznek meg Pethe Rosinával, és Szádvárért cserébe a Veszprém megyei Pápa, Ugod és Devecser várakat és birtokokat, továbbá a Komárom megyei Gesztes várát ajánlják fel, amint ezeket az Eszterházy aktól megkapják. A csere nem jött létre, mert Pethe Rosina első házasságából született fia, Jakussith Imre még 1658-ban is követeli Szádvár ellenértékét [671. A várat azonban Csáky László vagy özvegye, Batthyány Magdolna ekkor már birtokában tarthatta, és az 1660-as években fiaik kezén találjuk [68]. 1665-ben a testvérek Wesselényi nádor előtt osztoznak örökölt birtokaikon. Szádvár felét Tata felével Csáky Péter tatai főkapitány, másik felét Csáky Zsigmond özvegye, Jakussith Kata kapta azzal a feltétellel, hogy újabb házassága esetén birtokrészét sógorainak, Lászlónak és Pálnak adja át [69]. A vár tényleges ura Csáky Péter, aki gyakori lakója is. 1670-ben itt állapodik meg a király megbízottjával a vár őrsége kérdésében, majd 1671-ben „beteges ágyában*' itt végrendelkezik és hal meg [70]. Szádvári birtokrészét feleségére hagyja azzal, hogy fivérei 12 év után megválthatják tőle. Időközben Csáky Pál a rámaradó részt kölcsön fejében feleségének, Czobor Mária Reginának köti le [71], majd 1671-ben Forgách Zsigmond özvegyének, Batthyány Borbálának zálogosítja el Szádvár és birtokai felét [72]. Végül 1674-ben öccsével, Lászlóval a megmaradt birtokrészt a két aszszony tiltakozása ellenére Eszterházy Pál semptei főkapitánynak adja el [73]. Ezzel ismét ádáz pereskedés kezdődik az új birtokosok között. 1674-ben Forgáchné Szendrőről kirendelt katonasággal igyekszik megakadályozni, hogy Eszterházy elfoglalja birtokait, és kifosztatja annak jobbágyait [74]. 1676-ban Eszterházy panasszal fordul Torna vármegyéhez, mert a Csákyak nem adták át neki a megvett birtokrészt, bár egy ránkmaradt összeírás szerint már 1674ben megosztoztak a vár helységein [75]. 1674-ben egyébként Eszterházy, mint semptei főkapitány jelentést küld a királynak a bányavidéki végházak helyzetéről, és ebben Szádvár őrségét elégtelennek mondja, a török fenyegető jelenléte, egyben a rebellis magyarok miatt pedig azt javasolja, hogy a várban növeljék a magyar hajdúk számát [76]. Ez indokoltnak bizonyul, mert néhány évvel később már Thököly kuruc talpasai gyülekeznek Szádvár körül. 1678-ban Koháry István írja Eszterházynak, hogy intette szádvári udvarbíráját, „feje fennállásáig a várat meg nem adja, mert élete fogy el érette ... azon erősséget könnyen megtarthatja'* [77]. Ennek ellenére Szádvár 1682 elején már a kurucok kezén van, kezeléséről Thököly által kinevezett tisztviselők gondoskodnak, és a fejedelem is többször megszáll itt [78]. A felkelés idején — egyes forrásokkal ellentétben — a vár épen áll, amint az 1685-ben felvett leltárak is tanúsítják [79]. 1686. április 26-án jelentik Bécsből magyar követek: „tegnap a titoktanácsban elvégeztetett.. . Eperjest, Regéczet, Bodokőt, Szádvárat elrontják" [80]. Ez hamarosan meg is történhetett, mert az 1700-as évek elején készült összeírások, ha nem is egészen egybehangzóan, megemlítik Szádvár felrobbantását, és már romjairól írnak [81]. Az Eszterházyakra maradt uradalom központját a Bódvaszilasi kastélyba teszik át, és Szádvár romjai között már csak kincskeresők járnak, míg csak el nem rejti a növényzet [82].