A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

DÖMÖTÖR Sándor: Adatok a felsőmagyarországi betyárvilág kialakulásának kezdeteihez

ADATOK A FELSŐ-MAGYARORSZÁGI BETYÁRVILÁG KIALAKULÁSÁHOZ végző nép közé keveredés az üldözők számára szinte lehetetlenné tette a legjobban megszervezett katonai akciók sikerét is, mert az ellenfél egyszerűen eltűnt, láthatatlanná vált és a legváratlanabbul bukkant fel adott esetekben [140]. Egy másik jelenet megfogalmazása már egészen meseszerű. A gönci kisbíró keresi az ellopott marhákat és betér a kocsmába, ahol Angyal Bandi enj^eleg a kardos kocsmárosnéval. A kisbíró tudja, hogy ebbe a csárdába szoktak járni az efféle jómadarak, akiket ő keres, mégis az ottlevő betyártól kérdi meg, hogy nem látta-e az elveszett gönci marhákat. Angyal Bandi gúnyolódva beszélget a kisbíróval, de az olyan tökkelütött, hogy nem veszi észre a gúnyolódást. Angyal Bandi megkérdezi tőle, hogy megismerné-e Angyal Bandit, iia látiia. A kisbíró azt mondja, hogy ez természetes, hiszen Angyal Bandi képe fel van akasztva a városházánál. Azért megy egyedül, mert nem erővel, hanem ésszel kell a betyárt elfogni. Erre Angyal Bandi a következő cselt ajánlja számára: .,Hajtsanak ki a legelőre vagy 40 darab marhát. Ismét eljönnek a zsiványok lopni és akkor rajtuk lehet ütni. Vigyenek egy akó pálinkát és egy átalag bort az ítatóhoz. Itt megisszák a zsiványok, lerészegednek és el lehet fogni őket egy lábig. Megkötözik a részeg gazembereket és Kassára a tömlöcbe viszik, kisbíró uram pedig nagy jutalmat kap a vármegyétől." A kisbíró megörül a tippnek és örömmel siet haza, hogy Angyal Bandi tanácsa szerint járjon el [141]. Berze Nagy János véleménye szerint a tréfaszerű meséknek a valósághoz erősen hasonló indítékai gyakran csodás mesékből kerültek át modern műfajokba is, mert emberi-társadalmi alaphelyzetek. A mesLertolvaj című, 1525. A típusszámú mesékben a kiváló tolvaj tudásának egyik közismert próbája, hogy el tud-e lopni egy jól őrzött lovat. 1848-ban közölt magyar népmesében és több más változatban hasonlóképpen — az ellopandó lóra a király (földesúr) egy katonát (bérest) ültet, a ló lábait és farkát egy-egy katona (béres) fogja. Gyuri, a híres zsivány koldusnak (öregasszonynak) öltözve, taligán egy kis hordó pálinkát (álombort) tói be az udvarra, hol megpihen. Közben alkalmat talál arra, hogy az altatóval vegyített itallal az őröket leitassa. Ezután a lovat könnyű szerrel elvezeti [142]. Igen sok népmesénkben szerepelnek a legkülönbözőbb helyeken réz-, ezüst-, arany-, gyémántszőrű lovak, mint táltosparipák, a mesehős csodás tulajdonságokkal rendelkező segítőtársai, mindentudó barátai [143]. 1862-ben lejegyzett alföldi népmesében a királyfi, akinek az ezüst- és aranyszőrű lovakat kell a királytól ellopnia, már betyárnak adja ki magát, ami véleményünk szerint csupán a betyárvilágra való emlékezésnek ekkori népszerűségére utal. Később ezt a mesemotívumot betyártörténet alapjaként is megtaláljuk. Csataszögi (Szolnok megye) 1898-ban lejegyzett betyártörténetben Borsos Sándor alföldi betyár az 1870es években bejelenti az egyik elbizakodott földesúrnak, hogy a következő éjjel legszebb lovát az istállóból ellopja. A birtokos az istálló elé rengeteg embert állít, azonban az istálló hátsó falát őrizetlenül hagyja. Borsos Sándor az istálló falát csendben kibontja és a lovat elvezeti. Másnap ámulva látják az őrizők, hogy mi történt [144]. A színdarabnak ez a helyzete is ilyen mesei alaphelyzet: lényegében hasonlít ahhoz, amelyet Ónody András ír le a mentségére szerkesztett beadványban. Cnody András a valóságban a főszolgabírónak tesz olyan ajánlatot, melynek a segítségével a szikszói vásárban összejövő és csereberélő zsiványokat gyülekező-