A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

DÖMÖTÖR Sándor: Adatok a felsőmagyarországi betyárvilág kialakulásának kezdeteihez

416 DÖMÖTÖR SÁNDOR helyükön elfogathatja, amikor gyanútlanul mulatoznak. A terv azonban kitudódik és a főszolgabíró akciója kudarcot vall. A közvélemény mindig a betyárokat tartja ügyesebbeknek, mint a pandúrokat. A kisbíró alakjában, ostoba magatartásában ez a közvélemény tükröződik. A színpadon a valóságot nem lehet elmondani, de az igazságot olyan motívumok segítségével fogalmazták meg, amelyek leleplező tendenciája a jelenről a múltra terelte a figyelmet és ezáltal vált lehetővé az igazság kimondása. Balogh István igen érdekesen jeleníti meg a nép találkozását elképzelt hősével, a betyárral. Rózsi, a kis parasztleány elmondja a Csinos legénynek — nem tudja, hogy magával Angyal Bandival beszél —, milyen emberfeletti lénynek képzelik őt a falubeliek. Azt mesélik, hogy akkora öklei és agyarai vannak, mint egy óriásnak; embervérében mosdik, hogy megszépüljön; üldözői előtt láthatatlanná változik. Angyal Bandi okos beszéddel oszlatja el az ostoba szóbeszédet. Balog István beállításában maga a betyár, a babonás hiedelmekkel felruházott hős, mint a felvilágosodás képviselője küzd a babona ellen és tanítja a népet okosan gondolkodni a világról és a világ dolgairól [145]. De hiába! Közel százötven év múlva Szűcs Sándor a sárréti hagyományok ízes szavával így írta le az alföldi betyárt: „No csak osztán, elég az hozzá, hogy ez a lány, mikor megszületett a fia, kilencszer megfürösztötte kancatejben, azután pedig élekhalokfű tüzében kilencszer megforgatta. Ettől olyan szép és erős lett a fattyú teste, hogy a golyó se járta. Lepergett róla az ólom, mint a falról a ráhányt borsó. De nem származott ebből semmi jó, mert a leány megfogadta magában, hogy betyárt nevel belőle, aki az ő szégyenét majd sokszorosan megboszszúlja. Sikerült is a nevelés, mert olyan kapcabetyár vált a fattyúból, nem találkozott párja a Rézig, azon túl meg már nem laknak. Elcsábította a lányokat, belekötött a legényekbe, elrabolta a pénzt, elkötötte a lovat, ölte-vágta, akit útban ért. Senki se ismerte, mert csak éjnek idején garázdálkodott. Elcsípni nem tudták, olyan ügyes volt, lövöldözni meg hiába lövöldöztek utána. Nohát, ez volt a Cinkos Pesta!" [146] Ez már a hamisítatlan magyar folklór, a magyar nép emlékezetében élő ismeretanyag a betyárról! A francia polgári forradalom és a felvilágosult irodalom romantikus, valószerűtlen, társadalmi reformokkal telített rablója a magyarországi valóság feudális kötöttségei között legendás-mitikus alakká vált, bekerült a néphagyomány halhatatlan mesehősei közé. Angyal Bandi, az első magyar betyár nem a nép törekvéseiért harcoló ember volt, de életének jelentős tettei hasonlítottak a szabadsághősök tetteihez, maga is szabadsághősnek hitte magát, mert osztályával szembenállott. A nép azonban ítélt és helyesen ítélt. Elítélte még életben és megbüntette Ónody Andrást, a nemesurat, a nép árulóját, de megmentette az enyészettől Angyal Bandi hírét, megőrizte az emlékezet számára az osztályával szembeforduló fiatal és szerelmes lótolvaj emlékét. „Nem való vagy közénk, Angyal Bandi, mert ha neked szenvedni is kell értünk, elárulsz bennünket!" Ezt a véleményt is kifejezi a róla költött nóta, mégpedig balladaszerűen, vagyis olyan népköltészeti eszközökkel, amelyek rámutatnak Angyal Bandi tetteinek, osztályávali szembenállásának lehetetlenülésére, az adott helyzetben e szembenállás lehetetlenségére. Angyal Bandi meditálása nem a korabeli irodalom üres, álokoskodásokkal telített moralizálása az örökös szegénységről, az élet hiábavalóságáról, a vanitatum vanitasról, hanem a forradalom szelétől megva-