A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)
TAKÁCS Béla: Borsodi református templomok régi szőnyegei
BORSODI REFORMÁTUS TEMPLOMOK RÉGI SZŐNYEGEI 133 Tiszadorogma, 1736), „egy török dupla szőnyeg" (Vadna, 1735), „egy török selyem szőnyeg" (Kázsmárk, 1757). A felsorolt „török szőnyeg"-ek minden valószínűség szerint csomózott imaszőnyegek voltak, amelyekből a XVIII— XIX. század folyamán az egyre inkább növekvő igény miatt, sok került hazánkba. A „dupla" jelzővel ellátott szőnyegek kilimek voltak. Bizonytalanságban vagyok a phrygiai török ujj szőnyeg névvel jelölt, a pelsőci eklézsia 1735-ös leltárában szereplő szőnyeg fajtáját illetően. Ezt az elnevezést nem ismeri a szakirodalom. Valószínű, hogy ez a szőnyeg különlegesebb díszítésű, de a perzsa szőnyegek nagy csoportjába tartozó darab lehetett. Olasz szőnyeg elnevezést szintén nem ismer a szakirodalom. Talán a XVIII. század végén vagy a XIX. század elején a perzsa szőnyegek mintájára Olaszországban készített csomózott szőnyeg lehetett a tiszakarádi református templom úrasztaíának takarója, amely az 1806-os összeírásban szerepel. A sajólászlófalvai, putnoki és a tarcali egyházközségek leltárai említik a rácz szőnyegeket. Sajólászlófalván az 1735-ös összeírás szerint „egy sikos rácz szőnyeg", Putnokon ugyancsak 1735-ben „egy rácz szőnyeg", Tarcalon 1806ban „egy rácz szőnyeg" volt a templomi felszerelések között. Ezek a szőnyegek minden bizonnyal a kilimek csoportjába tartozó, úgynevezett „piroti ;szőnyeg"-ekkel azonosak, melyeket a balkáni népek leginkább növényindás ornamentikával dekoráltak. Nem ismeri a szakirodalom a „sidó" és „görög" elnevezésű szőnyegeket. 1736-ban az igrici egyházközség tulajdonában a már említett „török" és „két dupla szőnyegen" kívül volt még "egy gyenge sidó szőnyeg". Tiszabábolnán ugyancsak 1736-ban ezt jegyezték fel az egyházlátogatók: „van egy sidó szőnyeg az Ur asztalán, a prédikátor székin is egy". „Görög szőnyeg"-ről a kondói és a nemesbikki eklézsia összeírásában olvashatunk. Az előbbi egyházközségnek 1735-ben volt „egy vastag tarka „görög szőnyeg" a tulajdonában. Nemesbikken pedig 1736-ban a „paróchia asztalán" volt egy „görög szőnyeg". Ezek a megjelölések nyilván a korabeli zsidó és görög kereskedőkre utalnak, akik a XVII— XVIII. század folyamán tevékeny részt vettek a keleti szőnyegek terjesztésében. Az említett szőnyegek csak azért lettek „sidó" és „görög" szőnyegek, mert ilyen nemzetiségű kereskedőktől vásárolták azokat. Egyiptom régi, másfél ezer évvel ezelőtti szőnyegművészetéről ma már csak néhány — múzeumokban féltve őrzött — szőnyegtöredék beszél, amelyek különböző sírkamrákból kerültek elő. Kizárt dolognak tartom, hogy a zeherjei és alsópokorágyi anya- és leány egyházközség tulajdonában valódi egyiptomi szőnyegek lettek volna. Mindenesetre a két eklézsia 1735-ből való közös összeírásában ez olvasható: „in templo utroque mensae lapideae, cum tapetibus aegyptiacis, perinde super cathedra". A négy szőnyegre alkalmazott „egyiptomi" jelző véleményem szerint ötletszerű lehetett. Feltehető, hogy ezek a darabok is keleti, illetve perzsa szőnyegek voltak. Ar eddig ismertetett szőnyegek kivétel nélkül a református templomok szószékeinek, úrasztalainak, papi székeinek díszítésére, befedésére szolgál-
