A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

TAKÁCS Béla: Borsodi református templomok régi szőnyegei

134 TAKÁCS BÉLA tak. Az egyházlátogatói jegyzőkönyvek azonban más rendeltetésű szőnyegeket is említenek. Nem nagy számmal ugyan, de ezeknek funkciója teljesen elüt az egyébként általánosan használt szőnyegekétől. Ilyenek voltak a temetési és a koporsóra való szőnyegek. Az első adatot Rimaszombatban találtam, ahol az 1665-ös összeírás szerint a két „skarlát", egy „közönséges", egy „persiai" szőnyeg mellett volt még „a temetőben halotti alkalmatossággal a mellyet hordoznak egy szőnyeg". A második adat sokkal későbbről, 1806-ból, Tokajban bukkant elő. Szó szerint idézem a leltár ide vonatkozó szakaszát: „Azon. koporsóra való szőnyeg, amellyről az Eklézsia Protokollumában sub no. XLII. vagyon emlékezet, mellyet néhai Thuri János ur és élete párja Najpoor Rosalia ajándékoztak a Ns. Eklesiának, minek utánna meg rongyollott volna, most említett néhai Thuri János ur el temettetésének alkalmatosságával koporsójára szegeztetvén, helyébe ifjabb ns. Thuri János, Thuri Susánna és. Thuri Sámuel által, ahoz hasonló ujj szőnyeg ajándékoztatott a Tokaji Ref. Ns. Eklesiának". Semmi közelebbit nem sikerült megtudnom ezekről a szőnyegekről. A leltárak sem a fajtáról, sem az anyagról, színről nem tesznek említést. Borsod, Abaúj, Gömör, Heves és Zemplén megyékben, tehát a mai tiszáninneni református egyházkerület területén ismeretlenek voltak az ilyen rendeltetésű szőnyegek. Rimaszombatban és Tokajban a temetési pompa emelését szolgálták, de bővebb adatok hiányában nehéz megállapítani, milyen lehetett ez a két szőnyeg. Elképzelhető, hogy valamilyen keleti fajtájú szőnyegről van szó, mint amelyet Apor Péter említ a régi erdélyi temetésekről szóló feljegyzésében. Apor szerint a főúri halottat harmad-negyednap múlva helyezték koporsóba, addig a holttest az úgynevezett „nyújtóztató széken" feküdt, ami „szép portai skarlát szőnyeg"-gel volt letakarva, „a nyújtóztató' pad alatt volt nagy öreg dívánszőnyeg" .. . „Mikor pedig idegen hellytt holt meg valaki, és hirtelen az koporsóra való bársony vagy matéria készen nem volt, az koporsóra valami szép portai szőnyeget tettének" [15]. Ezek a „portai", tehát keleti szőnyegek, amint az idézetből kitűnik, a mindennapi használatból és csak kivételes alkalommal kerültek kapcsolatba a temetéssel vagy a koporsóval. A rimaszombati és a tokaji szőnyegek viszont kifejezetten ilyen célra rendeltettek. Éppen ezért, véleményem szerint a két szőnyeg közönséges posztóból készült, sötét színű takaró volt, amit minden temetésen használtak, amennyiben azt a halott hozzátartozói igényelték. Erreenged következtetni az a tény is, hogy a tokaji szőnyeget rászögezték a koporsóra. A 18. század elején még általános gyakorlat volt, hogy a koporsó deszkáját kívülről fekete, fehér, lila. zöld posztóval vagy selyemmel, esetleg bársonnyal vonták be, amin aranyozott fejű ezüst szögekkel örökítették meg a halott nevét. A XVIII. század végétől kezdődően érclemezből kivágott betűk helyettesítették a szögeket [16]. Ha még azt is tudjuk, hogy a koporsó fedelére több esetben ráhelyezték az elhunyt selyemre festett címerét is,, akkor szinte bizonyosra vehető, hogy mindezeket, tehát a feliratot, címert szőnyeggel nem takarhatták el, legfeljebb a koporsó alá teríthették azt. A tokaji „koporsóra való szőnyeg" valószínűleg posztó vagy bársony volt, mert