A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

KEMENCZEI Tibor: Őskori bronztárgyak a miskolci múzeumban

ŐSKORI BRONZTÁRGYAK A MISKOLCI MÚZEUMBAN 29 szági tokos balták többsége a Tiszától keletre eső területek bronzművességi központjának típusaihoz tartozik. így a három Tibolddarócon előkerült tokos balta közül kettő (I. t. 1,5) az erdélyi és felsőtiszavidéki bronz kincsleletek gyakori formáját mutatja. Azok alapján a Hallstatt B korszakra keltezhető. Ugyancsak ebbe az időszakba tartozik egy szilvásváradi (I. t. 9) és egy Borsod megyei (I. t. 2) tokos balta, s a velük formailag erősen rokon füzesabonyi példány (I. t. 6) [20]. A szendrőládi balta is a Hallstatt B korszakban, különösen Erdély területén használatos formát mutat (III. t. 1) [21]. A félholdas kávájú tokos baltákat a Reinecke BD periódustól a Hallstatt B korszakig használták. Az ebbe a formacsoportba tartozó tibolddaróci darabot (I. t. 3) a vele együtt előkerült Hallstatt B típusú tokos balta (I. t. 1) keltezi erre a korra. A Hallstatt A korszakban kezdték el a Kárpát-medencében egyes baltaformákat erősen kiszélesedő pengével gyártani. Ez az élkiképzés a Hallstatt B korszak első felében egészen általános volt. Ilyen formát mutat az egyik szilvásváradi tokos balta (I. t. 7). A nyugati típusú tokos balták közé tartozik a Tiszapalkonya Tisza-parton előkerült darab (VI. t. 1). A Dunától nyugatra eső területeken először használt tokos baltaformák a Kárpát-medence keleti felében a Hallstatt Ai korszaktól kezdve terjedtek el [22]. Ezek közé tartozik a tiszapalkonyai példány is, míg a Mezőnyárádon előkerült (II. t. 7) és egy ismeretlen lelőhelyű (Ti. t. 6) nyugati típusú tokos balta már inkább a Hallstatt B periódus elejére keltezhető. A Hallstatt B periódusban vált általánossá az olyan széles pengéjű markolatnyújtványos sarlók használata, mint amilyen Bükkaranyosról került elő (II. t. 4) [23]. Nem leletegyüttesbe tartozó későbronzkori — koravaskori bronztőrt hármat őriz a Herman Ottó Múzeum. Kettőt közülük már publikáltak, Mozsolics Amália a Huszt környékéről (Kárpátukrajna) [24], míg Bóna István a Tiszakeszi-Szódadombról származó tőrt közölte [25]. Mindkettő a Kárpátmedence keleti felében használt keleti típusú tőrök csoportjába tartozik. Ezek a dél-oroszországi sztyeppe vidékről kerültek a Kárpát-medencébe, vagy azoknak helyi utánzatai [26]. Keleti típusú a miskolci múzeumba levő harmadik tőr is (V. t. 1.). Ismeretlen lelőhelyű, azonban szinte biztosra vehető, hogy a mai Borsod megye területén került a napvilágra. Hasonló tőröket a pécskai kiesből [27], a gyulaháza—nyírkarászi leletből [28] ismerünk, de ugyanilyen alakú pengével rendelkeznek a tamásfalvi raktárleletben levő tömör markolatú kardok is [29]. E párhuzamok alapján a Borsod megyei tőr a Reinecke BD—HAi korszakra keltezhető. Általában a R BD-Hallstatt A korszakra jellemzőek a négyszögletes átmetszetű díszítetlen karperecek. Így erre az időszakra keltezhetjük az ilyen monoki (VII. t. 3) és ismeretlen lelőhelyű (VII. t. 5) karpereceket is. Észak-Magyarországon a pilinyi kultúra záródása, a Hallstatt A periódus eleje után terjedt el ennek a karperec típusnak használata. A Hallstatt B korszakra jellemző díszített karperecek [30] díszítetlen változata a félkör átmetszetű, pecsétlős végű karperec (VII. t. 6). Kétfajta karperecet tartalmaz a valószínűleg Barcikán (ma Kazincbarcika)