A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BODGÁL Ferenc: A kovácsmesterség kutatása

158 BODGÁL FERENC muskori kutatók többnyire olyan szakemberek, akik csak saját koruk technológiáját ismerik s így átveszik a kutatástörténet európai sablonjait. Nálunk az 1880-as évek vége felé ismerik meg L. Beck: Geschichte des Eisens... c. művét s a hazai kutatást később főleg erre alapozzák. Kerpely Antal, Pech Antal, Téglás Gábor, Wenczel Gusztáv munkássága a későbbiekben jelentős s meg kell még említenünk Edvi Illés Aladár összefoglalását a vasmúvesség történetéről [6]. A vasművességre, vaskohászatra, vaskereskedelem történetére sok értékes adatot találhatunk a különféle kisiparos és egyéb szaklapokban [7]. Az ipartörténeti munkák közül ki kell emelnünk — gazdag néprajzi anyaga miatt — Illés Aladárnak a Felsőmagyarország kisvasipara címen a mecenzéfi, stószi, jolsvai vasművességről írott tanulmányát, Csizmazia Kálmánnak a gölnicbányai kovácsiparról, Chyzer Bélának a reszelővágó mesterségről írott munkáit. Sajnálatos, hogy ezek a munkák elkerülték az etnográfusok figyelmét, pedig ezekből tudományunk sokat meríthetett volna [8]. A néprajzosok figyelme aránylag későn fordult a vasmúvesség felé, Orbán Balázs 1868-ban a torockói vasbányászat és kohászat néprajzi monografikus kutatását kezdi meg [9]. Az első világháború éveiben a vasmúvesség történetével foglalkozó tanulmányok abbamaradnak, a két háború között kisebb cikkek, adatközlések kisipari szaklapokban jelennek meg. Az 1950-es években újjáéled a vasmúvesség történetének kutatása s a Kohászati Történeti Bizottság munkásságának eredményeként több füzet jelenik meg ebből a témából. N. Bartha Károly ekkor a reszelővágó mesterségről készített tanulmányt [10]. A népi vasmúvesség, kovácsmesterség néprajzi kutatása Jankó János fentebb említett munkáján kívül nem történt meg. A Magyarság Néprajza a következőket írja: ,,A fémművességnek népünk életében nincs különösebb jelentősége, tehát nem is említjük." E kategorikus kijelentés egyben azt is mutatja, hogy az ilyen irányú, tervszerű kutatás igénye még nem merült föl s tulajdonképpen az összefoglalásban nem állt kellő anyag rendelkezésre. Ugyanekkor Solymossi Sándor ,,A vas babonás ereje*' c. dolgozatában említi a kovácsfolkJórt is [111. A Néprajzi Múzeum kismesterség gyűjteményében néhány igen értékes, feltehetőleg XIX. század eleji kovácsszerszám és produktum található. Ezek valószínűleg a múlt század végén kerültek alkalmi gyűjtések révén a múzeumba, feldolgozásuk azonban nem történt meg. A két világháború között kisebb adatközlések jelentek meg a cigánykovácsokról, 1941-ben egy középiskolai pályamunka is készült a kovácsmesterségről, a téma rendszeres vizsgálatára azonban senki sem vállalkozott [12]. A mesterség tervszerű kutatásáról a szomszédnépek esetében is alig beszélhetünk. A német kutatók elsősorban a primitív népek vasművességével, illetve kovácsaival foglalkoztak, s akárcsak nálunk, inkább technikatörténészek közelítették meg munkájukban a témát, illetve adatközlések jelentek meg. Kisebb összefoglalások azonban hasznos adatokat tartalmaznak [13]. Hasonló volt a helyzet a lengyeleknél is, itt azonban a technikatörténeti munkák mellett már korán megkezdték a mesterség produktumainak elsősor-