A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BODGÁL Ferenc: A kovácsmesterség kutatása

A KOVÁCSMESTERSÉG KUTATÁSA 159 "ban diszítőművészeti szempontból való vizsgálatát. A munkák közül kiemelkedik Mieczyslaw Gladysz 1938-ban kiadott kötete, mely egy sor kutatónak adott ösztönzést a háború utáni évektől a mai napig a hasonló jellegű kutatásoknak. Reinfussowa, R. Reinfuss, Leszek Itman, F. Kotula elsősorban a kovácsok szekérdíszítésére vonatkozóan dolgoztak fel gazdag anyagot. Jasiewicz az, aki elsőként törekedett az egyoldalú díszítőművészeti vizsgálatokon túlmenőleg a mesterség szélesebb körű vizsgálatára. L. Itman, J. Oledzki, Bogdanowicz munkái a témát földrajzilag újabb területeken vizsgálják. Módszerük a jelenből visszakövetkeztethető néprajzi jelenségek megragadására irányul. Nagyon keveset használnak fel a levéltári, történeti forrásokból. A kovácsoknak a paraszti társadalomban betöltött szerepét inkább csak érintik, nem vizsgálják részletesen a különféle társadalmi típusokat. Munkájuk különösen mennyiségileg jelentős, a későbbiekben európai összehasonlításra alkalmas [14]. Csehszlovákiában is elsősorban a technikatörténészek foglalkoztak a vasművesség kutatásával s egyes munkáikat — különösen a vashámorokkal foglalkozókat — néprajzosok is jól használhatják. Mellettük a régészek részlettanulmányokkal, illetve egy jelentős európai jellegű összefoglalással jelentkeztek. Néprajzosok az utóbbi 5—6 évben kezdték meg a rendszeres kutatómunkát, ennek eredménye a mecenzéfi hámorokról írott tanulmányokban, igényes tárgy gyűjtésekben, adatközlésekben most fog beérni [15]. Jugoszláviában, akárcsak a többi szomszéd országban elsősorban a technikatörténet művelői érintették a kovácsmesterséget, etnográfusok csak újabban kezdenek a témával foglalkozni. Hasonló a helyzet a bolgár és szovjet kutatóknál is. A bolgárok egy értékes kötetet is megjelentettek a kovácsok népi díszítőművészetéről [16]. Igen nagy múltra tekinthet vissza a fémművesség kutatása a szomszédos Ausztriában. A Stájer vasvidék készítményeit évszázadokon keresztül hazánkban is felhasználták. A nagyszámú technikatörténeti, ipartörténeti, régészeti publikációk mellett néprajzilag is felhasználható tanulmányokat is ismerünk. Kiemelkedő Zeitlingernek az osztrák kaszakovácsokról írott részletes, alapos tanulmánya. Igen sok múzeumban megtaláljuk a vasművesség produktumait, a mesterség szerszámait, sőt múzeumi célra felhasznált régi hámort és kovácsműhelyt is találunk. A magyar anyag összehasonlító vizsgálatához az osztrák gyűjtemények és publikációk adatait nem nélkülözhetjük [17]. A mesterség gazdag szempontú néprajzi monografikus igényű feldolgozására hozhatunk példát a tőlünk távol élő észtektől. A kovácsműhelyek táji típusaira, a közösség által fogadott kovácsok társadalmi helyzetére, szociális körülményeire, a kovácsfolklórra vonatkozóan találhatunk összehasonlításra is alkalmas adatokat Jüri Linnus tanulmányaiban [18]. Kisebb adatközléseket, tanulmányokat szinte minden európai országból említhetünk, a téma tervszerű feldolgozásáról azonban a franciáknál, angoloknál, svédeknél stb. nem beszélhetünk [19]. Mint említettem, a magyar vasművesség történetének kutatása az 1950-es években indult meg újból rendszeresen. Történészek, technikai szakemberek, régészek adják közre dolgozataikat. Szabó György: A falusi kovács a XV—

XVI. -században c. 1954-ben közreadott tanulmánya néprajzi analógiákat is tártai-