A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BERÁNNÉ NEMES Éva: A diósgyőri vasgyár megmentése 1944-ben

A DIÓSGYŐRI VASGYÁR MEGMENTÉSE 1944-BEN 337 tásra ment Pödör Lászlóhoz, akinél éppen akkor tartotta vezetőségi ülését a miskolci MOKAN komité, a gyári szabotázs szervezetté tételének, fokozásának lehetőségeit vizsgálva [88]. Véletlen, hogy Kilczer Béla kapcsolatba került az ellenállási mozgalommal, hiszen nem ezzel a szándékkal érkezett Miskolcra. A szándék megváltoztatásában, a gyármentési akcióhoz való kapcsolódásban azonban az játszott meghatározó szerepet, hogy Tóth Béla, Fekete Mihály, Pödör László a mozgalom vezetősége nevében, az ellenállási mozgalom szervezett csoportjait maguk mögött tudva úgy tárgyalhattak a hadsereg parancsnokság megbízottjával, hogy a gyárban már érlelődött a tudatos ellenállás. Igaz, hogy a helyzet súlyosabbra fordulása esetén számolni kellett a megingás lehetőségével, azzal, hogy a parancsok kijátszása révén a hatalommal szembekerült vasgyári tömegek a válaszúton megtorpannak. A MOKAN vezetősége azonban annak — az objektív helyzetben gyökerező — másik lehetőségnek a megvalósulásáért harcolt, hogy a passzív ellenállás a tudatos parancsmegtagadásig fejleszthető. A folyamat meggyorsítása érdekében szólította csatlakozásra a főhadnagyot. Kilczer döntését kedvezően befolyásolta az a körülmény, hogy a mozgalom vezetőségében ott találta Ginzery Sándor ezredest, a gyár egyik katonai parancsnokát. A megbeszélés eredményeként másnap, november 6-án Kilczer Béla és Ginzery Sándor végigjárták a gyárat, megvizsgálták a leszerelés állapotát és utasították a gyárvezetőséget, hogy a további leszerelést, mint feleslegest, szüntesse be. Elrendelték azt is, hogy a még Diósgyőrött és Miskolcon levő bevagonírozott anyagot tartsák vissza. A hamis jelentést a leszerelés végrehajtásáról egy hét késéssel Kilczer személyesen vitte el az I. hadseregparancsnoksághoz [89], majd a miskolci ellenállási mozgalom budapesti kapcsolatainak segítségével illegalitásba ment [90]. Ez az akció újabb időnyerést jelentett, néhány napot, ami akkor — a 2. Ukrán Front csapatai már birtokba vették a Tisza vonalát, s Borsod megye déli, délkeleti részén állottak [91] — nagy jelentőséggel bírt. Visszacsapástól még azonban tartani lehetett. November 9-én a budapesti tiszti kaszinó nagytermében a hadiüzemi személyzeti parancsnokok és megbízottak, valamint a vállalatok vezető tisztviselőinek részvételével értekezletet tartottak, amelyen határozatot hoztak ,,a rendbontók, szabotálok, munkakerülők azonnali agyonlő vetéséről" [92]. A helyzet mind veszélyesebbé vált. Az időnyereséget ezért a fokozott harcra való felkészülésre kellett felhasználni. A németek utolsó lépésként eszeveszett rombolásra határozták el magukat. Német tisztek végigjárták a gyárat. Utasítást adtak a kohók befagyasztására, a fúvóövnél, a hűtőcsöveknél robbantásra, a hengerműveket meghajtó gépházban a villamos motorok kollektor-gyűrűinek, az erőmű turbináinak felrobbantására [93]. A nagyarányú rombolási tervek végrehajtása azonban újabb akadályokba ütközött. A termelést november 10-én leállították. Ezzel egyidőben a gyár vezetőinek jelentős része elmenekült, aki maradt, már nem volt engedelmes végrehajtója a német közegnek. A nagyolvasztóban úgy tájékoztatták a német tiszteket, hogy a gépi berendezés motorjai tartalékkal együtt, a gázdinamó forgógép-gyújtófejeitől a hűtővíz-szivattyúig vasúti 22