A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BERÁNNÉ NEMES Éva: A diósgyőri vasgyár megmentése 1944-ben

338 BERÁNNÉ, NEMES ÉVA kocsikba kerültek, s elindították Nyugatra. Az ottmaradt műszaki vezetők hivatalosan kiállított szállítólevelekkel igazolták ezt, a felsorolt berendezéseket pedig addigra megfelelően elrejtették. A bombatámadás okozta rombolás képét gépek ledöntögetésével még növelték, így több üzemrészben azzal az indokkal tudták megakadályozni a rombolást, hogy már nincsen használható felszerelésük. A Diósgyőri Űjgyár gondnokságát a távozó vezetők Szederkényi Ferenc mérnökre bízták, aki maga is igyekezett megakadályozni a robbantásokat. Sikerült elérnie, hogy csupán a nyugati erőműben robbantottak egy turbinát az egyik oldaláról, egy másikat akkorra Andrási Gyula üzemvezető és Kocsis Károly művezető irányításával szétszedtek és elrejtettek. A finomhengerműben a lemezhengersor bronzcsapágyait leeresztették egy revegyűjtő kanálisba. A kohók befagyasztása helyett a vasat lecsapolták, egyszerűen leállás történt. Visnyovszky László üzemvezető hallgatólag tudomásul vette, s eltávozott onnan, Gönczy Károly főellenőr pedig üzemképteleneknek nyilvánította azokat [94]. A gyármentési akció új mozzanata, a németek számára új akadály, egyben az akció elengedhetetlen feltétele a műszaki gárda csatlakozása volt. Ennek az új jelentőségnek fő oka az összetételben beálló változás volt, a katonai vezetést utolsó percig híven kiszolgáló műszaki vezetők távozása. A helyükön maradottak részéről már bizonyos állásfoglalás volt, hogy nem mentek el. A rombolási szándék láttán újabb tömegek csatlakoztak az ellenálláshoz. Közrejátszott ebben akarata ellenére a kormányzat is. Szemben az országos elhelyezési kormánybiztos november 1-én kiadott rendeletével —, amely előírja, hogy „azokat a hadifontosságú üzemeket, amelyek már nem telepíthetők át, utolsó időig üzemeltetni kell, s az ellenség közeledtekor meg kell semmisíteni" — november 11-én kormányrendelet jelent meg, amely a kiürítés során a robbantás helyett az üzembénítást írta elő [95]. Bénítás fogalmán az üzemből fontos és nehezen pótolható kulcsalkatrészek kiszerelését és elvitelét értették oly módon, hogy azok visszaszerelése után üzemképessé tudják tenni a berendezést, azok nélkül azonban legalább hat hónapig ne működtethessék. A bénítást az üzemeknek 24 óra alatt kellett végrehajtaniuk [96]. A kormányzat a Gyáriparosok Országos Központja indítványára határozta el magát arra, hogy a német hadvezetőségnél eljárjon, majd a velük történt megegyezés értelmében kiadja a rendeletet. A GYOSZ gyenge tiltakozása mellett nyilvánvalóan szerepet játszott a rombolások hatására fokozódó németellenes hangulat, s a karhatalom elégtelensége, a tömegméretű ellenakciókkal szemben. A kormányzat a közvélemény megnyugtatására szánta a rendeletet, ám ennek olyan hatása is volt a még mindig törvénytisztelő emberekre, hogy amikor a német tisztek e megegyezést teljesen figyelmen kívül hagyva megjelentek a rombolás végrehajtására, a szembeszegülést hivatalosan is igazoltnak mondhatták maguknak. A hangulat kedvező helyzetet teremtett — moszkvai és londoni rádióadások, röpcédulák és a közvetlen szóbeli agitáció útján jelentkező — szabotázsra való felhívások elfogadására. Megjelentek a gyárban a miskolci MOKAN szervezet röpiratai. A röpiratok nyomdai úton készültek szép fehér papíron, noha az összes nyomdákat szétszerelték már, s a hivatalos felhívásokat is csak sokszorosító gépen állították