A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BERÁNNÉ NEMES Éva: A diósgyőri vasgyár megmentése 1944-ben

336 BERÁNNÉ, NEMES ÉVA ték, „lehet, hogy Diósgyőrt elfoglalják az oroszok, célszerű lenne megtudni,. mi a németek szándéka" [76]. A Belügyminisztériumban a szabotáló hadiüzemi alkalmazottakkal való eljárások újabb szigorításáról tárgyaltak. Eközben Udvardy miniszteri osztálytanácsos az Iparügyi Minisztériumból azt ajánlotta, hogy felszerelés ellenében közvetítsék ki őket Németországba [77]. A vasgyári dolgozók családtagjaikkal együtt a Drenka-hegyi óvóhelyen, a Lyukóvölgyben, a környéki erdőkben kerestek menedéket [78]. A nagyolvasztóban még együtt voltak, amikor parancs érkezett, hogy a németek számára lövészárkot kell ásni. Dékány főhadnagy (a katonai parancsnok távollétében) jelt adott a menekülésre [79]. A kormányzat súlyos megtorlásokat helyezett kilátásba a kiürítési parancs megtagadása esetére [80]. A vasgyáriak azonban nem hagyták elhajtani magukat. A parancsmegtagadás ebben a tekintetben már többet követelt, mint a felszerelések rejtegetése az üzemben, a szállítás lassítása. Az ellenállásnak az a formája sem volt veszélytelen, különösen egy-egy nagyobb arányú akció során, amihez megbeszélés, együttes munka is kellett, de a légoltalmi intézkedések teljesítésével való összekeveredése könnyebben leplezhetővé tette. A személyi kiürítési parancs megtagadása már bujkálást, a rendelkezések kijátszását jelentette, egy fokkal erőteljesebb szembefordulást. Feltételezte és megkövetelte egymás segítését és bátorítását. A vezérkar nem tudta elfelejteni a vasgyáriak magatartását, saját kudarcát. Még decemberben is foglalkozott „az erdőkbe vonult Miskolc környéki munkásokkal" [81], s ha ott átmenetileg visszaszorították volna a frontot, nagy megtorlásra került volna sor. A csendes szabotázs, a rendelkezések kijátszása és a parancsok megtagadása időt jelentett, s a nyert idő a mozgalom nyeresége volt. Az idő szorítását érezte azonban a kormány és a hadvezetőség is, s mind sürgetőbben lépett fel. A harc élesebb formákat öltött. November 3-án rendelet jelent meg: a hadviselés érdekében szükséges javakat a hadműveleti területek kiürítendő részeiről teljhatalmúlag katonai és közbiztonsági segédlettel a hadműveleti kormánybiztos összegyűjteti [82]. A HM 68/M. 1. omo. — 1944. rendelete alapján a miskolci 7. honvéd kerületi parancsnokság kebelén belül kiürítési törzs felállítását rendelték el [83]. A katonaköteles korhatárt 17 évre szállították le, általános bevonulási parancsot tettek közzé 17—48. évig [84]. A lakosság szabad mozgását korlátozó rendelkezéseket léptettek életbe [85]. A rögtönbíráskodás körét ismét kiterjesztették [86]. Ilyen helyzetben roppant veszélyeket jelentett, hogy a Honvédelmi Minisztérium ipari osztályának adataiból a vezérkarnál felmerült a gyanú, hogy a Diósgyőri Vasgyárból a leszerelés és kiszállítás lassú üteme mögött szándékos lassítás, esetleg szervezett akció lehet. A közvetlen veszély elhárítását azonban egy véletlennek tűnő esemény még lehetővé tette. November 5-én az I. hadsereg parancsnokságának írásbeli utasításával Miskolcra érkezett Kilczer Béla főhadnagy — civilben salgótarjáni építész —, hogy kivizsgálja, miért halad olyan lassan a gépek leszerelése és kiszállítása, hogy intézkedéseket foganatosítson és a végrehajtásról jelentést küldjön [87]. Kilczer Béla az utasítás végrehajtása előtt rokoni látoga-