A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BALASSA Iván: Herman Ottó gyűjtőútjai nyomában

16 BALASSA IVÁN dós helyét, haladó politikai állásfoglalását és kultúrpolitikai elképzeléseit. Egy új értékelés pedig nagy terjedelmű hagyatékának, különösen levelezésének felmérése és legalábbis részbeni kiadása nélkül semmiképpen sem lehetséges. A fenti kis részlet nemcsak értékes és érdekes madártani, néprajzi, technikatörténeti, nyelvjárási és helytörténeti adatokat tartalmaz, hanem világosan bizonyítja azt, hogy Herman Ottó gyűjtés közben is polihisztor volt: minden érdekelte. Éppen ezért túlzásnak tartom azt a megállapítást, hogy „Herman Ottó érdeklődése az 1880-as évek után már teljesen a néprajz felé fordult" [26]. Való igaz, hogy ez időtől kezdve a néprajz különös hangsúlyt kapott munkásságában, de azért élete végéig megmaradt széles érdeklődésű, változatos tudományterületeket felmérő és sokszor összekapcsoló kutatónak. Naplóinak, leveleinek nemcsak tartalmi értékük nagy, hanem tudománytörténeti jelentőségük is vitathatatlan. Segítségükkel beláthatunk a nagy tudós gyűjtési és gyűjtés szervezői módszerébe. Köztudomású az, hogy Herman Ottó — akárcsak napjaink néprajzkutatóinak jelentős része — valóságos gyűjtőhálózattal dolgozott. Ennek tagjaival nem általános kérdőívekkel, hanem egyéni levelekkel tartotta a kapcsolatot. Érdemes lenne egyszer alaposan megvizsgálni, kik is voltak ezek az informátorok. Nagyobb részük közigazgatási hivatalnokok, földbirtokosok, lekészek, tanítók köréből került ki. Ahonnan figyelemre méltó anyagot kapott oda személyesen is leutazott, és helybeli megbízottja segítségével végezte gyűjtőmunkáját. Sok esetben azonban megelégedett az értelmiségi megbízottjainak információival. Az így nyert anyagot egyforma értékűeknek tekintette a parasztoktól nyert értesülésekkel. Ezért kétségtelen, hogy gyűjtött adatai között gyakran találunk nem igazolhatóakat is. Mindez azonban egész életművének egyedülálló voltát alig érinti, de számunkra kötelesség, hogy erre is rámutassunk. Balassa Iván