A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

NYIKOLAJ Jancsenkov: A magyar-szovjet nemzetközi partizánmozgalom úttörői

364 NYIKOLAJ JANCSENKOV (NOVOSZIBIRSZKI) Jonov hadnagy vette át a parancsnokságot. „Mihez kezdjenek? Merre induljanak?" — tűnődött magában. Az ellenség mind szorosabbra zárta körülöttük a gyűrűt, ehhez nem fért kétség. Jonovnak eszébe jutottak Perov alezredes indulás előtt mondott szavai: ha bajba jutnak, egyesüljenek Jegorowal. A csoport északra, a magyar—szlovák határ felé vette útját. Persze, a viszszafordulás gondolata is felmerült bennük. Larissza beállította a rádiót és kapcsolatot akart teremteni Kijevvel, de sikertelenül. Tovább haladtak. A birtokukban lévő 1902-ből való térkép gyakran félrevezette Jonovot. Megzavarta őket, hogy a tereptárgyak nem feleltek meg a térképjeleknek. Ahol például a térkép szerint egy erdészház volt, ott kisebb települést találtak. Szoták Mihály hajnalban elment megszemlélni egy ilyen „erdészházat". Űtja során ennivalót és értesüléseket is akart szerezni a csoport többi tagjáról. Estére várták visszaérkezését, azonban Szoták Mihály akkor sem, de még az éjszaka folyamán sem érkezett vissza. Mint később kiderült, elfogták a csendőrök. Napkeltekor tovább mentek. A csoportból most már csak Jevgenyij Jonov és a két rádiós, Mihail Szemenjuk és Larissza Polnyickaja volt meg. Az az elhatározásuk, hogy Szlovákiába mennek és egyesülnek Jegorov csoportjával, véglegessé vált, hisz mit tehet három ember egy olyan országiján, melynek nyelvét egyikük sem ismeri. Csendőrkézen — Gyorsan, gyorsan . ..! kiabált dühösen a testes horthysta főhadnagy. — Mozgás, mozgás!... — mondta egy szeme alatt már ráncosodó bőrű, idősebb katona és óvatosan, mintha bomba, vagy kétélű borotva lenne, mozgatta előre Csizmadiát a puskatussal. Csizmadia nem vett róla tudomást, hanem nyugodtan, keményen és magabiztosan lépdelt. Kiss Benjámin és Báli Ferenc ugyancsak határozottan mentek tépett ruhában, összekötözött kezekkel. Katonák szoros gyűrűje vette körül őket. Bár a három fegyvertelen fogollyal szemben hússzoros túlerőben voltak, a horthysták félelmét minden erdőben eltöltött perc növelte. Attól tartottak, hogy hirtelen partizánok lepik meg őket. . . Valahonnan egy horthysta százados is előkerült. Egy kis tisztáson megállította a menetet. —• A, partizánok!... — nevetett föl fölényesen a százados és átlépve az őrség gyűrűjén, mindhárom foglyot visszakézből arcul ütötte. Aztán lélegzetet vett és megállt Csizmadia Gyula előtt. Zsebéből egy doboz Szimfóniát húzott elő, abból kivett egy cigarettát és mocskolódó szavak kíséretében erőszakkal a partizán összeszorított szájába dugta, aki nem fogadta el azt. Erre megint neki estek, s ő összeszorított foggal tűrte az ütlegeket, és arra gondolt, hogy majd eljön a bosszúállás ideje, amikor elvtársai helyette is megfizetnek ... Csizmadia Gyula egész életét a szabadság ügyének szentelte. Harcolt érte a bányász- és a vasas szakszervezeti mozgalomban. Üldözték és koncentrációs táborba zárták. Azoknak az antifasisztáknak a listájára került, akiket a horthysta bíróság halálra ítélt. Azonban elítélt társaival együtt bün-