A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

NYIKOLAJ Jancsenkov: A magyar-szovjet nemzetközi partizánmozgalom úttörői

A MAGYAR—SZOVJET NEMZETKÖZI PARTIZANMOZGALOM ÜTTÖRÖI 36S tetőszázaddal a keleti frontra küldték, ahol aztán ők lelkiismeretük szavára hallgattak. A foglyok kékfoltosan, véresen lassan haladtak előre. Forgott velük a világ és nehéz gondok gyötörték őket. Biztosra vették, hogy utoljára szívnak hazai levegőt és utoljára néznek itthon az égre. Estére Arióra értek, A koros, petyhüdt arcú ezredes néhány percig mereven nézte az elé állított „zsákmányt", majd vadul rájuk ordított: —• Vetkőztessétek őket pucérra ...! Két katona hanyat-homlok teljesítette a parancsot. Ügy ráncigálták, szag^ gatták le a foglyok ruháját, hogy bilincseiket sem szedték le. Eleinte kevés „bizonyíték" került elő: Három fésűt, egy gombolyag cérnát, két zsebkendőt és kenyérdarabokat találtak náluk... Hát ez?... Az ezredes szemei tágra nyíltak, arca lángvörös lett. — Irodalom? — kérdezte magától és fenyegetően emelkedett fel az asztal mellől. Valóban voltak könyveik; éspedig Petőfi verseinek egyik kiadása és két brosúra, mindkettő magáért beszélt. Az egyik „A bolsevik párt története", a másik „Horthy a felelős" címet viselte. Volt náluk egy füzet is teleindulókkal és dalokkal. Három napig vallatták őket a levente otthonban, de hallgattak. Abban a reményben, hogy majd megszólalnak, börtönbe zárták őket. A határon Zsiljajev, amikor egyszer eltévedt, a maga kárán tanulta meg, hogy egy katona mit sem ér a harcmezőn. A robbantó mindent megtett, hogy a nehéz lecke ne ismétlődjék meg még egyszer. Mikor harcbiztosításban volt, gondolatban akkor is társai közé képzelte magát. Annyira erősen szemmel tartotta a pihenőhelyükhöz vezető ösvényt, hogy úgy tűnt neki; hallja társai szuszogását. Váratlanul azonban ismét nagy próbatétel elé került. Mintha a földből bukkantak volna elő, a közelben nyolc csendőr tűnt fel. Ha tovább engedi őket, társai kerülnek bajba. Tüzet nyitott. A nyolc csendőrből kettő elesett, a többiek a földre vetették magukat. Lövöldözés kezdődött. Ellenfelei be akarták keríteni. Csak élete kockáztatásával sikerült elrejtőznie a sűrűségben üldözői elől. A veszély elültével Zsiljajev visszatért az összecsapás színhelyére, hogy társait keresse a bokrok között; néhány békabrekegést is hallott, (ez volt a megbeszélt jelük), de választ nem kapott. Nem maradt más hátra, egyedül kellett folytatnia útját a magyar—szlovák határ felé. A következő csendőrökkel való összecsapás után, miközben elrejtőzött üldözői elől, elvesztette finn kését és sapkáját. Egésznapos gyaloglás után egy fa tövében lefeküdt az eső áztatta földre. Alig támasztotta fejét a fához, szemei máris lecsukódtak. Álmára csak az ember magasságú fű vigyázott. Hajnalban utasunk talpra ugrott és gyorsan megszárítkozott. Levette kabátját, ingét és kiterítette azokat a napra. Hirtelen alaposan kirázta a hideg. Zsiljajev egy pillanatra öntudatát is elvesztette, nem csoda, hisz az egyedüllét nagyon próbára tette idegeit és közelében a fű is gyanúsan zizzent meg.