A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

NYIKOLAJ Jancsenkov: A magyar-szovjet nemzetközi partizánmozgalom úttörői

A MAGYAR—SZOVJET NEMZETKÖZI PARTIZANMOZGALOM ÜTTÜRÖI 359 Jegorovot valamennyien ismerték. A mellettük lévő második gépet az ö szervező csoportjához vezényelték. Az emelkedett a levegőbe elsőnek és Szlovákia felé vette útját. Szőnyi Márton parancsot adott a beszállásra. Egy perc alig telt bele, már valamennyien a gép törzsében voltak és egymással szemben ültek az alumínium padokon. — Isten hozzád, szülőföldem, egy időre — valahogy így hangzottak gondolatban az orosz föld fiainak búcsúszavai. — Édes hazánk, hozzád megyünk — gondolták a magyarok. Elindultak. A gép motorja egyhangúan dolgozott. Egy szó se hangzott. valamennyien gondolataikba merültek. Szőnyi fejében viszont egymást kergették az arra vonatkozó elképzelések, hogy oldja meg az ukrán partizánparancsnokság által rábízott feladatot, mely szerint kapcsolatot kell teremtenie a heíyi hazafias erőkkel és a magyar ellenállási mozgalom vezetőivel ... A hírek és a parancsok szünet nélkül jönnek majd, melyeket magyar barátaiknak továbbítaniuk kell... Ez volt megbízatásuk első szakasza, melynek teljesítése során be kell majd futniok a másodikra vonatkozó utasításoknak. Már körülbelül egy órája repültek több mint háromezer méter magasságban, amikor átlépték a frontot. Az ellenséges terület feletti első percek is zavartalanok voltak. Hirtelen azonban nyomjelzős lövedék-sorozat pásztázta mellettük az eget, majd egy második és egy harmadik is. A gép körül fény csóvák gyulladtak, de az ellenséges golyók mind célt tévesztettek: a nyomjelzős lövedékek egy ideig fénylettek a nyugtalan szürkeségben, majd fényüket vesztve, feketén a földre hullottak. Üjból sötétség lett. Azonban csak néhány másodperc telt el így, mert a gép újra fülsiketítő tűzbe került és megremegett. Hirtelen nappali fényesség lett és a repülő körül fényszórók pasztái táncoltak az égen. A pilóta zuhanórepülésbe, majd felfelé vitte a gépet. Két órával hajnal előtt jutott a gép újra normális repülési viszonyok közé. Közeledett az ugrás perce. A gép alatt már a magyar föld terült el. A navigációs tiszt még egyszer alaposan megvizsgálta a csoport valamennyi tagjának felszerelését, majd kinyitotta az ajtót. Szőnyi erősen megragadva géppisztolyát előrehajolt és fejest ugrott a levegőbe. Utána Ösz Szabó János majd Vlagyimir Zsiljajev következett. Jonov negyediknek készülődött ugrásra. Egész testében valami eddig ismeretlen feszültséget érzett. A navigációs tiszt könnyedén vállára tette a kezét. Jevgenyij a másodperc tört részéig lefelé tekintett és csak a gép hosszú farkát látta. Ha kiegyenesedve ugrik, baleset érheti, ösztönösen leguggolt tehát és behunyt szemmel bukfencezve zuhant lefelé. Különös érzése volt: feje fázott, lábát pedig feleslegesnek érezte, könnyű ütést érzett, majd az volt a benyomása, mintha felfüggesztették volna. Görcsösen szorította a köteleket. A lábával nem tudott mit kezdeni. Kinyitotta a szemét, s előbb le, majd felfelé tekintett. Alatta három ejtőernyős társa, felette selyem kupola és alig hallható repülőzaj. A lehető legjobban érezte magát. Énekelni lett volna kedve.