A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

NYIKOLAJ Jancsenkov: A magyar-szovjet nemzetközi partizánmozgalom úttörői

358 NYIKOLAJ JANCSENKOV (NOVOSZIBIRSZK) és meglehet, hogy ott aztán végleg törlik is a hadkötelesek névsorából" — készítette el a maga igen szomorú kórjóslatát Jonov. A prognózis nem vált be: nem savanyították a front mögött és az obsitot sem kapta meg. A volt lovas katona néhány hónapig a 139-es egészségügyi vonaton teljesített szolgálatot. — Ha nem mehetek a frontra, osszanak be partizáncsoportba — erősködött az egészségügyi katona a vonat politikai biztosának, Borisz Bjeloribkának. Más úton-módon és ugyancsak nem egyszer tervezte Vlagyimir Zsiljajev sem, hogy beáll partizánnak. Első kísérlete kudarcot vallott. „Gyenge a szíve. Szolgálatra alkalmatlan" — hallotta a 19 éves fiatalember az orvosi ítéletet. Ez Barnaulban történt. Néhány napra búnak eresztette a fejét, aztán vonatra ült és irány Moszkva. Az a remény fűtötte, hogy ott majd felveszik partizánnak. Az apja is harcol. Bátyjai, Grigorij és Iván szintén a fronton szolgálnak. Miért kell ezért neki, Vlagyimir Zsiljajevnek bűnhődnie, mert a szívében valami billentyű rakoncátlankodik. Harcolni akármilyen szívbillentyűvel lehet. Karja erős, szeme mint a sasé, őt itt ugyan el nem ássák. A visnyakai állomáson katonákkal találkozott és tudta, hová forduljon: itt került mesterlövész iskolára, ahol jó szeme révén hamarosan rajparancsnok lett és e minőségben fáradhatatlanul oktatta Kosztromában a mesterlövész-jelölteket, míg végül az ukrajnai partizánmozgalom kijevi parancsnokságához osztották be szolgálattételre, ahol a Szőnyi Márton vezette szovjet— magyar partizán csoportot szervezték. S most itt van a repülőtéren. Kísérőik között van Nógrádi Sándor, a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselője, Perov szovjet alezredes és mások. Személyi tárgyait, apróságait, egyenruháját társaihoz hasonlóan egy repülőtér közelében lévő házikóba vitte. „Ha megjövök, majd benézek értük" — mondta búcsúzáskor az ott lakó öregasszonynak. A bevetés első órái Elcsomagolták az ejtőernyőket. Megtöltötték az élelmiszeres és a lőszeres zsákokat. Larissza Polnyickája még egyszer ellenőrizte a rádiót. A nap vörös korongja elérte a horizontot. A közeli csalitból madárcsicsergés hallatszott. A tücskök mintha a szokottnál is hangosabban ciripeltek volna, s a kakukkfű illata is erősebbnek tűnt. így közeledett el 1944. augusztus 8ának estéje. Két szállító repülőgép állt egymással szemben bevetésre készen. Az első szárnyai alá telepedett az indulásra kész Szőnyi-csoport. Először Nógrádi Sándor szólt hozzájuk meleg szavakkal, de figyelmeztette őket a feladatuk teljesítése közben rájuk váró megpróbáltatásokra is. Miután kezet szorított mindnyájukkal, Perov alezredes bxicsúztatta őket, akinek utolsó tanácsa így hangzott: — Kudarc esetén, vagy, ha valami előre nem látható akadály merülne fel, menjenek Szlovákiába és vegyék fel a kapcsolatot Jegorov [11] csoportjával.