A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

BANNER János: A bükki-kultúra névadója — Bella Lajos

A BÜKKI KULTÚRA NÉVADÓJA: BELLA LAJOS 13 Az ember, nemcsak az őskor fejlettebb szakaszában érdekelte, de az őskőkorban is. Ezért látja úgy, hogy a geológia és az archeológia együttműködésétől várhatjuk a diluviális ember összes életviszonyainak megismerését [44]. Történeti iskolázottsága hozta magával, hogy a régészet minden ága iránt érdeklődött, de talán éppen ez — és a történelmi események megítélésénél, nagy olvasottságával, igen gyakran tapasztalt szubjektivitás, részrehajlás — terelte az őskor felé, sokunkkal együtt. Ezért mondja egy helyen: „ A régi múlt néma és mégis beszédes tanúinak összessége ez. Szolgálatkész híradói az íratlan időknek, amelyekben sem rokon-, sem ellenszenv, sem indulat, sem szenvedély, sem semmiféle elfogultság meg nem nyilatkozik, hogy ítéletünkre befolyást gyakoroljon, mint azt a történelmi idők emlékei körül úton-útfélen tapasztaljuk. Nem szolgálván sem egyének, sem törzsök, sem népek neveivel a régmúlt korok és időszakok embereinek, csak általános kultúrállapotáról nyújtanak tájékoztatást, mely élénkbe tárja mind e korok emberei életviszonyainak és életmódjának hűséges képét. A felszínes szemlélő e képek sorozatában alig talál valamely számbamenő különbséget, de az alapos kutató fürkésző szeme nyomról nyomra követi ^ változásokat, amelyek a szerszámok anyagában, alakjában és díszítésében jelentkeznek és haladásról vagy hanyatlásról tesznek tanúságot. [45]" Széles körű munkásságából bennünket legjobban az ősrégészeti vonatkozások érdekelnek, amelyek nemcsak hozzánk, hanem hozzá is legközelebb állottak. Egyik-másik dolgozatának anyaga — ásatási beszámoló lévén — több kort is érint. Vannak olyan munkái is, amelyekben elméleti vonatkozású megállapítások is erősen szóhoz jutnak. Legyen elég e tekintetben kritikáit említeni, amelyekben bátran mondja ki a véleményét, szaktekintélyekkel szemben is. Ilyen az az ismertetése, amelyet Hoernes általánosan elterjedt könyvének magyar vonatkozásaival kapcsolatban [46] elmondott; jelentős részében azokra a megfigyelésekre, tapasztalatokra támaszkodva, amelyeket saját ásatásai alkalmával szerzett. Ilyen Wosinszky akadémiai székfoglalójáról írott bírálata, amelyben a mészbetétes edényekkel kapcsolatban mondja el a maga véleményét [47]. Ilyen az az irodalmunkban szokatlan részletes ismertetés, amelyben Miske Kálmán bronzkori kronológiai kísérletéről ír véleményt [48]. Hogy a bronzkori kronológiai kérdések egyébként is érdekelték, azt a bírálata mutatja, amely — hazai régészetünkben általánosnak éppen nem mondható módon — Montelius az északi bronzkor legrégibb szakaszainak kronológiájával foglalkozik [49]. Ilyen a Széchenyi Béla: „Kőkori leletek a Fertőtava medrében" c. tanulmányáról írt bírálata [50]. Az itt talált baltáról szóló dolgozat sok félreértésre adott alkalmat s megjelenésétől kezdve állandóan visszatért kísérteni az a gondolat, hogy a Fertő-tóban éppen úgy mint az alpesi tavakban, cölöpépítmények voltak. Ezt a kérdést is Bella Lajos tisztázta nemcsak azzal, hogy ismételten is bejárta a Fertő szárazon levő területeit, hanem azzal is, hogy kimutatta: Széchenyi sehol nem mondta, hogy a Fertőben cölöpépítmények lettek volna. Ez a megállapítás tudományos körökben ezt a kérdést le is vette a napirendről. Hogy a századforduló utáni második évtizedben milyen nagy érdeklődéssel fordult őskőkorkutatásunk felé, és a szak művelői közt mennyire megbecsülték,