A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)
KALAS Imre: Borsodi népi lakóházak jellemzői
BORSODI NÉPI LAKÓHÁZAK JELLEMZŐI 261 készült vesszőfonásból nyersen vagy tapasztva, készült tapasztott nádalással vagy vályogfalazással és a későbbi időben deszkázottan is, amint erre mind a Matyóföldön r mind Dunántúli megyékben is sz,ámos példát találunk. A deszkázott vértelek Délborsodban, a vakolt oromzat palócföldön bő forrása volt a díszítő készségnek s itt is gyakorta alkalmazott díszítés volt a „napsugaras" s feltehetően innen elszármazóttan, az egész magyarság minden területén. Tárgyi alapot nélkülöző délibábos magyarázat az, mely a napsugaras díszítést még az ősmagyarok napimádatára vezeti vissza (3., 4., 5., 6. kép). A zárt ősibb típusnak egy nyíltabb és fejlettebb formája a ház oldalán futó tornácot eresszel lefedetten és a tornácot fa oszlopokkal alátámasztottan kiképzett deszkázott vértelek. A Sajó alsó szakaszán jókora terület táj jellegét adja a csonkán lekontyolt (kanfaros) tető alsó oromnégyszögében kialakított sima deszkaborítású vértelek, de ezen belül keretezett folyamatos, balluszter babáknak ,bicskázott' díszítése, a szegélydeszkák kifaragásával is. E jelleg központja Onód (7. kép), de megjelenítését megtaláltam Tibolddaróctól Tiszalucig sok helyütt, mint ahogy fellelhető Somogy megyében (Szenna, Szilvásszentmárton), Vas megyében (Szalafő, Meszlen, Rönök), Zalában (Felsőbagod, Mikekarácsonfa, Gersekarát), Baranyában (Nagydobsza, Nemeske) elterjedten. 8 A Sajóvámos-i lakóházakhoz (8. kép), ahol az utcai bütüfalra helyezett padlásfeljáró a padlás magasságában kiképzett könnyű rácsozattal nyer oromzati díszítést, ugyancsak messze kell mennünk kölcsönhatást keresni, mert csak az Ormánság; (Darány, Potony) 9 vagy a Muramellék (Martonhely) 10 lakóházainál lelhetjük fel. A tiszamenti községek fel egészen Szentistvánig (9., 10. kép) már árulkodnak a nagykun szellem jelenségéről s így arról, hogy a nagykun jelleg átlépte a település határát, mely tulajdonképen a Tisza vonala lenne 11 . A közbeépített, de tágas, szellős tornácok fehérremeszelt, de akár festett faoszlopaikkal árasztják magukból a Nagy kunság tiszta levegőjét és nyugodt derűjét. Mezőcsát és vidéke előszeretettel formázza házát csonkaereszkontyos tetőszékkel, ennek felső oromháromszögében a termények tárolásához jó szellőzést adó padlástéri nyitott résszel. Hejőkürti felvételünk (11. kép) a magyar tájra annyira jellemző akácfákkal körülvett, egyszerű gazdaságos szerkezetekkel készült, részleteiben kiegyensúlyozott, egészében harmonikus, tiszta, takaros és józan, fehérremeszelt és minden ízében valós s ezért úgy, mint a benne lakók is: talajban gyökerezettek. Vagy lehet-e a magyar nép lelki habitusát, életmódját hívebben kifejezni, mint azt a mezőcsáti kisnemesi lakóház elárulja; klasszicista építőstílusban fogant széles-tempósán elülő csonkán kontyolt nádfedelű kicsi ház, félköríves tornácos ambitusával kifejezi a táblabíró-világ karakterét, gyöngyszeme a táj jellegnek is, de ugyanakkor annyira egyetemesen magyar, hogy az ország bármely részén is tájbaillően felépíthető lenne (12. kép). A délborsodi alaptípusok határvonala Miskolcig terjed. Miskolctól északra a Bódva, Sajó vagy Hangony völgyében már palóc vagy barkó vidékre érünk, melynek építésmódja elüt a délborsodi lakóházaktól. Alaprajzilag ugyanaz a kiindulási alap; közbülső pitar, ennek hátsó felében főzőfülke, majd jobb- és bal oldalán egy-egy helyiség. A tornácnélküli ház legegyszerűbb esetében még nem csillogtathatja a népi művészkedést, de tornáccal megtoldva, majd két traktusossá is fejlesztve, alaprajzilag is igen sok változatot hozott létre.
