A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)
ZSADÁNYI Guidó: A felvidéki vándorkiállítások története
135 ZSADÁNYI GUIDÓ Eszméit a közművelődési egyesületek kedvezően fogadták. Propagálásukra számtalan eladást tartott, Pozsonytól Máramarosszigetig és Ózdtól Aradig. Népszerűsége gyorsan nőtt. A legnagyobb (Nyitrától — Szepesig szervezkedő) közművelődési szervezet, a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület 1906. évi közgyűlésének ünnepi szónokául kérte fel. Beszédét a közművelődési egyesületek szövetsége megalakítása érdekében tartotta meg. 16 A vándortárlat gondolata kedvező visszhangra talált, mind a napi, mind a művészeti sajtóban. „Talpraesett egészséges program, melynek alapos tanulmányozását a művészet minden barátjának ajánljuk." — írta a Művészet. 17 A Közművelődési Egyesületek Országos Szövetségének megalakítása elé súlyos akadályok tornyosultak. Úgy látszott, hogy rövid időn belül nem lehet megvalósítani, ezért Balogh Bertalan egy részletkérdés — a vándorkiállítás — megvalósítására összpontosította erejét. Azt remélte, hogy ennek megvalósítása igazolni fogja egész javaslatának életképességét és elősegítheti annak létrejöttét is. A vándorkiállítás ügyében, 1905. december 28-án kelt, nyomtatásban is közzétett, javaslattal fordult a Képzőművészeti Társulathoz, melyet gazdaságilag is kellően indokolt. 18 Meggyőzően fejtette ki, hogy a „művészetek részére a közönséget nem teremteni, hanem nevelni kell, a nevelésnek pedig egyetlen biztos módja, ha annak a közönségségnek, mely ma a fővárosba centralizált művészetünktől távol élve azt sem támogatni, sem élvezni nem képes, helyébe visszük a művészetet..." A kiállításon várható mű vásárt minimálisan 15 000 koronára becsülte és kiemelte, hogy milyen kedvező helyzetet teremtene, ha évenként 7—8 ilyen kiállítás-sorozat kerülhetne rendszeresen bemutatásra. A kiállítások pénzügyi eredményét (4000 látogató, 1000 eladott katalógus és az eladási jutalék figyelembevételével) aktívnak jelezte. Hangsúlyozta azt is, hogy a kiállítás-sorozat sikere érdekében a művészeknek legjobb képeiket kellene rendelkezésre bocsátaniuk. Javaslatainak reális voltát még azzal is igyekezett aláhúzni, hogy felajánlotta a Társulatnak, vállalja a kiállítás sorozat megrendezését, csupán készkiadásainak megtérítése mellett. Ezzel azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az ügyben kulturális feladatot lát és nem anyagi eredményekkel kecsegtető üzletet. A sajtó bizakodással fogadta a javaslatokat és elfogadása mellett foglalt állást. 19 A Képzőművészeti Társulat bürokratikus intézmény volt. A javaslat elfogadásához különböző szervek (igazgatóság, választmány stb.) hozzájárulása volt szükséges. Az ügy csak 1906. február végén jutott olyan stádiumba, hogy Balogh Bertalan körlevélben kérje fel a hat érdekelt várost és közművelődési egyesületeiket a kiállítás fogadására. 20 A Társulattal ekkor még vitái voltak. Végül március 8-án a Társulat igazgatósága elfogadta javaslatait. Kikötötték azonban a városonkénti 2500 K, összesen 15 000 K vásárlás biztosítását. A Társulat „óvatosságára" jellemző, s ez a későbbiek során is többször nyilvánvalóvá vált, hogy a részükre ellenszolgáltatás nélkül munkát végző Balogh Bertalantól előbb 5000, majd 2000 korona óvadékot kértek. 21 Ugyanekkor megbízták a kiállítások előkészítésével. 22 Az előkészítő munkák elindítása után elutazott Münchenbe és Párizsba, hogy a kiállítás rendezés korszerű módját megismerje. A kötelező vásárlás biztosítását a városok többsége ellenezte és ezért a Társulat jobbnak vélte ettől a kikötéstől elállni. 23 A Társulat igyekezett magát teljesen altruista intézménynek feltüntetni. Közölték Balogh Bertalannal, hogy a kiállítás esetleges hasznára nem tartanak igényt és azt a Borsod-Miskolci Múzeum képzőművészeti gyűjteményének gyarapítására fordítják. 24
