A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)

BÓNA István: Tiszakeszi későbronzkori leletek

TISZAKESZI KÉSÖBRONZKORI LELETEK 27 közép-európai alapokon kialakulnak az ún. „magyar" kardok. Ezek a korszak közepéig versengenek a keleti tőrökkel és kardokkal, hogy a H. A. második felétől kezdve célszerűbb, nagyobb méreteik következtében csaknem kizárólagos használatra jussanak. A tiszakeszi tőr és a róla elnevezett típus e két alapforma találkozása, keveredése időszakában készült. Műhelye É—ÉK-Magyarországon keresendő. Készülésének kora az átmeneti időszak dereka, közelebbről a Késő Bk. 3 és a EL A., határa az 1100 körüli idő. Használója a muhi csoport embere volt. * Végezetül talán nem lesz lényegtelen, ha a tiszakeszi későbronzkori leletek feldolgozásából adódó, két észrevételemet röviden ismertetem. Az egyeki kultúra új fogalom kutatásunkban. Néhány évvel ezelőtt még csupán rokonáról, a pilinyi kultúráról voltak elképzeléseink. Amikor azután az egyeki típusú leleteket — Tompa keltezését megváltoztatva — sikerült a füzesabonyi kultúra előttről, a későbronzkorba helyezni, majd elterjedését a Tiszavidék jelentős területein kimutatni, viszonya egyik-másik szomszédjával tisztázatlan maradt. Az kétségtelen volt, hogy az egyeki és a halomsíros kultúrák egykorúak. Annál kétségesebb azonban, hogy ez a fogalom: „Egyek és Pilinyi — amelyen valamennyien azt értettük, hogy ez a két kultúra legalábbis ami kezdetüket illeti, egykorú —, megállja-e a helyét? Pilinyt és Egyeket eddig tehát más-más területen élő párhuzamos jelenségként értékeltük. Ha azonban megfigyeljük az egyeki kultúra leleteinek elterjedését, azt látjuk, hogy mindenestől magába foglalja a pilinyi területet is. A későbbi pilinyi területen előkerült két koszideri típusú egyeki jellegű kincs Méhiben és Bárcán nyilán valóan bizonyítja, hogy a bronzkor végének megrázkódtatásából, átalakulásából ez a terület sem maradhatott ki. Az eddig sem volt vitás, hogy a pilinyi kultúra jóval túléli az egyekit, mélyen belenyúlva a H. A. korszakba. Nincs azonban területén egyetlen olyan temető, telep vagy kincslelet, amelynek zárt „pilinyi" jellegű együttesét a Késő Bk. 2 végénél korábbra lehetne keltezni. Egyek és Piliny viszonya tehát mint egymást felváltó két fokozat fogható fel. A későbronzkor elején — a kis felsőszőcsi csoportot leszámítva — Magyarország földjén két nagy művelődési egység alakul ki. A két művelődés közti határt nagyjából az Ipoly, Dunakönyök, Tápió, Zagyva, Tisza, Körös—FehérKörös mentén lehet meghatározni. Mindkét művelődés lezáródását a koszideri típusú kincsek jelzik. Először az egyeki kultúra nagy területi egységét számolja fel keleti népek behatolása, majd a halomsíros alapokon keletkezett nyugati művelődést olvasztják magukba újonnan betörő csoportok, többek között friss halomsíros törzsek. Az egyeki művelődés helyébe a Tisza mentén a Muhi— Demecser—Berkesz típusú urnatemetők thrák kultúrája lép. A Bükk és Mátra hegyeitől védett egyeki lakosság megőrzi vagy visszanyeri önállóságát. Művelődésére az egyeki hagyományok mellett a szomszédságába jutott váli és lausitzi urnasíros csoportok fejtenek ki irányadó hatást. A muhi kultúrától elsősorban keleti eredetű bronztípusokat kölcsönöz, hogy az egészet összeötvözve,, kialakítsa a sajátos, összes szomszédaival rokon, s mégis önálló pilinyi művelődést.