A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)

LAJOS Árpád: Díszes fafaragás a Hór völgyén

DÍSZES FAFARAGÁS A HÓR VÖLGYÉN 125 18/b Ujabb vonószék, parasztbarokk hanyatlása, XX. sz. eleje. Cserépfalu. Egyéni tulajdonban. fejnek a szárra ülő végét belülről kivájták, kívülről pedig, hogy ne repedjen, gyűrűsen beólmözták. Végül pedig a guzsalyfej tetszőleges szakaszait vörös föld- és kék krétafestékkel befestették. A cserépfalusi guzsaly mind az anyagmegválogatásban, mind a kidolgozásban eredeti népművészeti munka. A talp és a fej juhar-jávorfája arányos elosztással fogja közre a kecskerágó-szárat, s ugyanakkor a talp, a szár és a fej kidolgozásának eltérő technikái egységes összhatást keltenek. A talpon egyszerű, lapos bevésésű tulipántok, a guzsalyszáron leheletfinom, karcolásszerű bevéséssel elővarázsolt, különböző változatokban egymásból kilövellő tulipántok, s egykét „csillagvirág" sziporkázó játéka, s legfelül, a guzsaly tetején, a bunkó tulipánttá széthasadt teste közös mondanivaló, mely a téma egységével a kidolgozás többféleségét művészileg eggyé ötvözi: elgyönyörködtető látvány, hányféle változatos formában tárul elénk a tulipánt kidolgozása. A guzsaly egyes részein (talp, szár, fej) külön-külön is megfigyelhető az arányosság és változatosság egymást ellensúlyozó, finom játéka (15. kép). Az orsót (csörgőüs ossó) kétféle fából készítették: szárát puhafából (nyír-, hárs- vagy fűzfa), karikáját keményfából (legszívesebben mogyorófából). Az elkészítés eszközei: kézieszterga vonóval és egyszerű sima véső. (Fentebb ismertettem.) A munka menetét az utolsó, ma élő orsókészítő mester, a 82 éves K. Derda Sándor mutatta be.