A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1. (1957)

BODGÁL Ferenc: Miskolci betlehemesek

138 BODGAL FERENC Nagyokat is kurjongat, Szárnyaiból, tollairól Gyöngybokrétát hulla jtgat. Szedjed babám, szedjed, Csárdás kalapod mellé tegyed, Ha felmegyek a csárdába, Arról megismerjenek. Amely lánynak a párnája Liba-libatollal van tele, Ha az öreg rája fekszik. Jaj, de mélyen elalszik, De hiába híres, Híres, nevezetes a liba, De sok szomorú verseket Leír annak a tolla. I. PÁSZTOR: Elég volt-e már, öreg? ÖREG: Elég édes fiam, húzzátok a magatokét! (Ekkor a persellyel körbejár..) A többiek együtt énekelnek, botjaikat alul összeteszik, rátámaszkodnak: A kis Jézus született, gyertek, örvendjünk, Születése szent hajnalán glóriát zengjünk. Ma van az egész világnak örömünnepe, Angyalsereg száll az égben, nagy dicsőségben. Majd mondok én valamit, csak hallgassátok, Társaimtól hallottam, jól vigyázzatok, Mert azt mondják, hogy Jézus mostan született, Aki a szent atyától jövendőltetett. ANGYAL: Köszönöm uraim, hogy meghallgattátok, Az Isten áldása szálljon rátok, Szívemből kívánom! I. PÁSZTOR: Hát öreg, mit kívánsz? ÖREG: Isten áldja meg e háznak gazdáját, Töltse be az Isten pincés kamaráját, Én meg vegyem el a legszebbik lányát! Tiszta szívemből kívánom! Közösen éneklik, botjukat rázva: Nosza öreg, fogd az ajtót, Csakhamar a kilincsajtót. Innen tovább mars, mars, mars, Innen tovább mars, mars, mars! Ezután eltávoznak, elől az angyal kivont karddal, utána a pásztorok kettesével, majd az öreg és a betlehemhordozó. Ha más házhoz mennek, egyes részeken változtatnak, leginkább az öreg lefekvése után, illetve a játékot megnyújtják. ANGYAL énekel, az öreg a földön fekszik: Pásztorok, fél éjfél van, Nem illik már szunnyadni, A jó pásztor ébren van már, Nyájait legelteti. ANGYAL: Glória! I. PÁSZTOR: Hallod öreg, gomolya! ÖREG: Hej, kettő-három jó volna az öreg hasába, mindnyájunk számára, ha volna!