Gyuricza Anna: Reneszánsz kályhacsempék Északkelet-Magyarországról (Borsodi Kismonográfiák 37. Miskolc, 1992)

lése érdekében szemcséssé tett agyagja. Jean-Paul Minne, francia kutató szerint ez az utóbbi eljárás a XIV-XV-XVI. századi reliefes csempékre jellemző, míg az előző eljárások (bemártás, csurgatas) a XVII. századtól napjainkig divatban volt. Az engobozas célja lehetett az ábrázolás minőségének és a máz színének a befolyásolása, a mázatlan csempéket pedig engobbal fehérre lehetett festeni. Az általában vörös agyagra csurgatott máz más árnyalatot kap, ragyogóbb, üdébb színű lesz, ha előzőleg fehér agyagmázzal, engobbal látják el a csempe felületét. Az inventáriumokban és az egyes városok limitációiban gyakran szerepelnek fehér kályhák. Ezek nagy valószínűséggel fehér agyagmázzal bevont és így kiégetett kályhák voltak. Az irodalomban ezeket általában habán, vagy ha nem is habán eredetű, de fajansz árunak tekintik. Ennek ellentmond, hogy a limitációkban mindig a zöld ólommázas kályhánál olcsóbban árulják. Viszont az ónmázas fehér cserép ritka és drága áru volt. Másrészt a kassai fazekascéh artikulusaiban a fehér kályha közvetlen a mázatlan, vagyis „vörös kályhák" előtt szerepel a felsorolásban, mely kizárja azt, hogy itt ónmázas áruról lenne szó. Katona Imre szerint a céhbeli fazekasoknak tiltották is a fajansz áru készítését, mert az művészi munkának számított. Ásatási anyagban Füzéren került elő több típusba tartozó nagy számú, fehér engobbal bevont csempetöredék, melyek közül az egyiket azonosítani is lehetett az 1644-es inventárium „fejér kályhájával". A következő munkafázis a zsengélés volt, (első égetés) melyet a középkorban is rendkívül szigorú szabályok írtak elő a céhbeli fazekasoknak. A félig kiégett, engobbal ellátott csempét fémoxiddal legtöbbször zöldre színezett ólommázzal öntötték le. Előfordul sárga és barna színű mázazás is. A XV. század második felétől ónmázat is alkalmaztak a csempék díszítésére, de ennek használata nem volt általános. Az ónmáz előállítása és az ezzel festett csempék kiégetése speciális szaktudást igényel. A Mátyás korában virágzott ónmázas és vegyesmázas díszítőmódnak a kutatás jelenlegi állása szerint nincs folytatása a hazai kerámiagyártás gyakorlatában. A XVII. század első felében fejedelmi telepítések révén Erdélybe, majd Sárospatakra kerülő habán fazekasok hozzák magukkal újra Magyarországra a fajanszkészítés titkát. A titokként őrzött ónmáz készítéséről közvetlen a XVII. századból nem maradt fenn adat, leírás. A XIX. század elejéről Szerencsi 10