Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

II. A BODROGKÖZ ÁLLATÁLLOMÁNYA A Bodrogköz külterjes típusú állattartására a települések döntő hányadában — mint azt a továbbiakban látni fogjuk — a szarvasmarha domináns szerepe volt a jellemző. Fényes E. 1837-ben és 1847-ben azt írja, hogy „Szarvasmarhát sokat és szépet tenyészt Zemplén, különösen a Bodrogköz nagy kiterjedésű legelőjén, s' b. Sennyeinek páczini gulyája az egész országban legszebbnek tartatott".

1 „A Kisbirtokosság állattenyésztése szintén nagy jelentőségű volt; tartott, tenyésztett mindenki annyi állatot a tagosítatlan legelőkön, mennyinek télen át helyet és takarmányt adni tudott. Tenyésztették a ... juhot, szarvasmarhát, lovat és sertést; a ... szarvasmarha tenyésztése jónak is mondható volt, elannyira, hogy nagyértékű, szép, erős, czímeres jármos ökröket neveltek és hizlaltak is."

2 A lakosság egyik fontos foglalkozása „barmaival a vásárokra való járásból állott. Messze földön a vásárokon megismerni lehetett a bodrogközi embert, szép magyar nyelve, szólásmódja és jól táplált állatjairól..."

3 A szarvasmarhaállományra vonatkozó adataink 1358-ban kezdődnek, amikor Kwesd (Kövesd) possesszióból Szerdahelyi Péter barmokat hajtott el.

4 Az összeírások természetéből következik, hogy egy ideig jobbadán csak az igás barmokról tudunk. A kispataki Tót szeresiek között 1671 júniusában 18 ökrös jobbágy és 8 lovas jobbágy volt, az alábbi megoszlás szerint:

5 TEL E K 1 3/4 1/2 1/4 1/8 Ökrös jobbágy Lovas jobbágy Gyalogszeres 2 1 3 1 8 2 6 5 4 7 1 4 Ökör — db 6+6 2+2+4 2+4+4+2 +2+4+2+2 2+2+2 +2+2 Ló — db 4 2+2 4+3+2+2 1 25