Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

négyet kéthetes váltással mindig teljesen lelegeltettek. Az ötödik szakaszt a nyár közepére hagyták, amikor a legelő többi részén alig volt már fű. A csapat ebben a periódusban is a kopott legelőt járta napközben, de estére tartalék legelőből megkapattak a jószággal 2-3 holdnyi területet, hogy éjszakára az éhségtől nyugta legyen. A pászmában történő legeltetésnek a Tiszakarád határába tartozó Tróconyi legelőn 1970 táján Szegedi Ferenc egy olyan formáját alkalmazta, hogy a négy szakaszra osztott legelő egyenkénti teljes lelegeltetése után visszatért a pásztorok régi legeltetési szisztémájához, s beszorulásig a teljes legelőt járta a marha. A pászmás legeltetési rendet fejlesztette tovább a napjainkban — elsősorban a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban — általánosan elterjedt „villanypásztoros" legeltetés. A legelő egy szakaszát 1 m-es vaspálcákra feszített dróthuzal segítségével körülkeríti a pásztor, a huzalra akkumulátorból 12 Voltos áramot bocsát. Az így lezárt térbe beterelik a legelő csapatot, s a huzalhoz érő állatot erőteljes áramütés riasztja el a kerítéstől. A fű felélése után továbbfordítják a villanypásztort, talicskával új helyére tolva az áramot szolgáltató akkumulátort is. A szakaszos legeltetés nem minden esetben kielégítő megoldás. Az öregebb pásztorok egybehangzó véleményét Körmendi János így fogalmazta meg: „Helyes ez a szakaszos legeltetés, csak nem egészen, ha a fűnek olyan tulajdonsága van, hogy nagyon fejlődik. Mire az első szakaszt a pásztor leéteti, a többi fű megvénül. S mikor a gulyát odébbfordítják, vágyik vissza a gyenge fűre. Én 27 évig vótam gulyás. Nekem, ha a gróf azt mondta vóna, hogy legeltessek szakaszosan, akkor sem legeltettem vóna. Mert annak a jószágnak kellett a gyenge fű. Ha máma ezen a csapáson mentünk, holnap már ők igyekeztek beljebb. Akkor egyszerre nyőtt ki a fű, egész nyáron vót neki mit legelni."

168 A nyári legelőn rendkívül sokat szenvedett a gulya a légytől, a legyek egyik fajtájának pondrójától és a szúnyogoktól. A legyek — különösen nagy melegben — hatalmas rajokban lepték el az állatokat, amelyeket legelés közben főként a nagy testű pécsik zavart. Kellemetlen csípéseik ellen csupán farokcsapásokkal tudtak védekezni. Hasonlóképpen nem tudták megelőzni azt sem, hogy a legyek egyik fajtája lerakja petéit az állatok, különösen a fiatal tinók és üszők hátára. A nyár elején kikeld pondrók azután nagy fájdalmat okozva vájták magukat a bőr alá. A 3-4 hét alatt, ameddig a bogárzás tartott, nyugtalanok voltak a gulyabeli marhák.

169 Meg-megszaladtak, ilyenkor különösen vigyáznia kellett a pásztornak, hogy kárba ne menjen vagy szét ne szaladjon a gulya. 117