Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)
II. A bevezetésben megfogalmazott elvi állásfoglalással szinkronban van az anyagfeltárás. A temetés paródiája abban a formában, ahogyan a recens anyag alapján - akár a disszertációban, akár az ennél több részéletet tartalmazó könyvben - megismerhetjük, összefügg a középkori egyháztanítás ellenes profán szokásokkal. A. Ja. Gurevics: A középkori népi kultúra c. (Bp. 1987) magyarul is olvasható könyvében hosszasan elemzi az egyházpolitikai rendeleteknek a szexuális élet legintimebb területeire vonatkozását, és a gyönyör, érzékiség népi életben való megnyilvánulásainak adatait a „bűnbánati könyvek" alapján. Míg a mesékben, legendákban előadott, egyházi nézetekkel ellenkező gondolatok tiltásáról nincs adat, legalábbis a „bűnbánati könyvek"-ben erre vonatkozó elutasítás nem olvasható, addig a népi játékokban, paródiákban szereplő kifejeződő nemiség ellen az egyház évszázadokon át határozottan fellépett. A népi játékok tehát már a középkorban konfrontáció eredményei. Bennük tükröződő mágikus kép a keresztény világképpel szembesülve került előadásra. Mindkettőt csak akkor lehet helyesen felfogni, ha valami belső feszültséggel teli egységnek egymásra ható, és egymás ellen küzdő aspektusainak tekintjük, olyannak, amelyek nem azonosak, de egymástól elszakíthatatlan pólusok. A természet körforgásában élő ember számára a születés, nemzés és a halál természetes egységet jelent, amit a középkori egyház elválasztott, és a temetés szertartása a korábbi rendszertől független misztikus értelmezést kapott. A parodisztikus népi játékokban az életjelenségek egymástól elválaszthatatlan egységben jelennek meg - esetenként talán egyszerű, triviális előadási formában. A temetés paródiája bár a XIX-XX. századi magyar néphagyományban nem lehetett általánosan, országosan ismert az erős egyházi tiltások miatt, mégis egy középkori kulturális elem továbbélésének vélhető. A szokások ismeretében úgy véljük, hogy a temetés paródiája lokális elemekkel, a falusi életet befolyásoló egyéniségek intuícióival rögzítődött korunkban. A népi játékok parodisztikus jellegénél továbbá fontosnak tartjuk M. M. Bahtyin meglátásait is, aki a középkori kultúrának elengedhetetlen sajátosságának tartotta a periodikusan visszatérő alkalmak bolondünnepeit. Szerinte szinte minden egyházi ünnepnek megvolt a maga népi-, vásári mulattató fonákja, paródiája. E játékok to247