Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

Olvashatunk az aratásról, koszorúvivésről és megelevenedik egy-egy pillanatra a fonó is: A fonóban ifjak, szüzek, Mulatoznak, tréfát űznek; Hull az orsó, szakad a szál!... Váltsd ki, édes liliomszál! (Néprománc) Egyik költeménye megőrizte annak a temetési szokásnak az emlékét, amely szerint a sírra rozmaringot ültetnek. A rozmaring a szomorúság, a bánat, a gyász virága a népdalkincsben is. Áll a magános rozmarin A sírnak csendes hantjain! Sóhajtástól magasra nőtt, Könnyhullatástól sarja zöld. (Halálfa) Tompának a népköltészettel való kapcsolata különösen szépen megnyilvánul a népdalokká vált alkotásaiban. Közismert, hogy mily nagy figyelemmel fordult a múlt században a reformkor értelmisége a népköltészet felé. Népdalok, népballadák, mesék gyűjtésére indult felhívás. Nagy költőink, íróink vettek részt az egész országra kiterjedő mozgalomban. A Kisfaludy Társaság buzdítására hatalmas anyag gyűlt össze. A gyűjtők között szerepel Petőfi és Arany is. A népies irányú költők, így Tompa is, a műköltészetben a népköltészet formáját, tónját igyekeznek követni. Gyakran oly sikerrel, hogy nagyszámú vers, versrészlet vált népdallá. A költészet világában kevésbé járatosak aligha gondolnak arra, hogy Petőfi-verset dalolnak a következő kezdetűekben: „Temetésre szól az ének...; A virágnak megtiltani nem lehet...; Világoskék csillagos az éjszaka...; Rózsabokor a domboldalon...", vagy amikor talán a legnépszerűbbet dalolják: „Juhász legény, szegény juhász legény..." Tompa Mihálynak is számos verse - ha nem is olyan sok, mint a költőóriásnak - utat talált a néphez és bekerült a néphagyományba, 214