Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

Virágregék címmel megjelent kötetében (1854) különböző virágok szövik át a költeményeket. Beszélnek, mozognak, szeretnek, szomorkodnak. A virág e költészetben jóval többet jelent, mint növényt, mint természeti jelenséget. A virágok nyújtotta impressziók, a pompás színek, finom hangulatok a többnyire allegorikus mondanivaló hátterét alkotják: Szeretlek, szép virág, titeket...! Színben, illatban gazdag éltetek Tartsa meg frissen, ifjan lelkemet, Míg láthatlak, míg köztetek leszek...! Jertek, lakjatok aztán síromon, Vegyétek vissza hűlt szívem felett, Mit annak ti adatok egykoron: Az ifjúságot, színt és életet! (Előhang) Úgy gondolom, hogy akkor, amikor a múlt század közepén a népművészetben, a népköltészetben oly nagy mértékben elterjedt a virágmotívum, nem véletlen éppen abban az időben a műköltészetben ez a maga nemében páratlan „virágvers" gyűjtemény, a virágok felhasználása, szerepeltetése egy sajátos költői gondolatvilág ábrázolására. A virágokról szóló költemények mondai hátterének forrása többnyire nem fedhető fel. A néphagyományban kevésbé maradtak fenn eredetmagyarázó emlékek. Nem kétséges, hogy a fantáziának nagy volt a szerepe, ugyanakkor a költő a néphagyományból származó motívumokat nagy számmal felhasznált a virágregéiben. így a népi és a költői elképzelés sajátosan ötvöződött megfogalmazást nyert. A kedves, olykor bájosan naivnak tetsző leírásokból megtudhatjuk, hogyan lett a piros parlagi rózsából fehér kerti rózsa, a fénysziromból vérfű; miért nyílik a jácint tavasszal, a tubarózsa nyáron; hogyan eredt a vízililiom és a fagyöngy. A virágok élete, formája, színe, környezete lehetőséget nyújt a költőnek arra, hogy elmélkedjen, gondolatait elmondja a szépségről, a jóságról, az irigységről, gonoszságról és a boldog, csalárd, gyötrel207