Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

A néphagyomány szívesen őrzi meg a győztes csaták emlékét. A történeti monda különösen megmarad a nép körében, ha az valamely szokáshoz hozzákapcsolódik. A közösség bizonyos büszkeséggel emlékezik csatát nyert őseire. A helyi monda a törökökkel vívott harcot szilveszter napjára tette, s ezen a napon meglevő szokással kapcsolatba hozta. A harc időpontját 1660 (egy közlemény 1559) szilveszterére teszik a történetet hitelesíteni törekvő szerzők, így pl. Király Miklós a már említett munkájában a mondát történeti személyekkel, az esemény, a helyszín részletező leírásával törekszik valóságos és a szilveszteri szokással összefüggő eseménnyé tenni. A néphagyomány természetesen konkrét időpontról nem beszél. A mondának három variánsa őrződött meg a néphagyományban. 1. Török martalócok támadták meg a várost. A hajdúk megütköztek velük, és megfutamították a törököket. A hajdúcsapat messzire üldözte a martalócokat, olyannyira, hogy az otthonmaradottak attól féltek, a katonák a sötétben nem találnak vissza a városba. Ekkor meghúzatták a harangokat, nagy lármát csaptak, kivilágították a templom tornyát, a házak ablakait, hogy a hang és a fény irányt adjon a katonáknak. 2. A szoboszlói hajdúk az asszonyokat és a gyermekeket a törökök elől a város melletti nádasban bújtatták el. Amikor a törökök megtámadták a várost, az asszonyok és a gyermekek nagy zajt keltettek, sikoltoztak, kongattak. A törökök a nagy lármából arra következtettek, hogy a várost nagyszámú ember védi, s megfutamodtak, a hajdúk pedig üldözték őket. Hogy visszataláljanak, a templomtornyot kivilágították. 3. Amikor a törökök megtámadták Szoboszlót, csak kevés férfi volt a városban. A nők és a gyermekek a belső várba húzódtak be, ahol kolompokkal, mindenféle zajt keltő eszközzel nagy lármát csaptak, szalmacsóvákat gyújtottak és dobálták a levegőbe. Az éjszakában mindez félelmetesnek tűnt, a törökök Szoboszlón túlerőt 119