Tasnádi Attila: Mazsaroff Miklós (Borsodi Kismonográfiák 33. Miskolc, 1989)

1. Nagymarosi Dunakanyar (1969) úgy kezdtek „tiszta lapot", hogy nem tagadták meg korábbi alkotásaik szellemiségét. Ráérezve a kontinuitás-diszkontinuitás dialektikájára, útválasztásukban a „megszüntetve-megőrzés" egyszerre önigazoló és önbíráló módszere mellett döntöttek: - eszményeiket illetően változatlanul a közösségi művészet elkötelezettjei maradtak, de igazodva az új helyzet kívánalmaihoz, a továbbiakban módosított programmal és eszközrendszerrel igyekeztek eleget tenni a maguk elé tűzött követelményeknek. Mazsaroff Miklós pályája - úgy véljük, - példaértékűnek tekinthető ebből a szempontból. Miután már főiskolásként sem a politika kacskaringói mentén, hanem a társadalmi mozgás pozitív fejleményeinek sodrában haladt, gyakorlatilag törés nélkül élte meg újabbkori történelmünk tragikus sorsfordulóit. Kétségtelen, hogy a dolgok szerencsés áthidalásában szerepet játszott emberi habitusa is, amely mindig irtózott a feltétel nélküli igazodásoktól, s kritikus helyzetekben inkább választotta a belső emigrációt, mint a látványos szembeszegülést. Tény és való: a tanulmányait 1953-ban befejező festő egészen az évtized végéig nem lépett a közönség elé, sőt 7