Végvári Lajos: Seres János (Borsodi Kismonográfiák 32. Miskolc, 1989)

történeti műveltsége birtokában is szinte rajongó tisztelettel beszélt Rudnayról. Emlékezéseiben jól közvetítik azt a szuggesztív erőt és megfellebbezhetetlennek tűnő oktatói magatartást, amely a mester korrektúráit feledhetetlenné tette.

12 Seres János szerint: - más festőműhelyekben tanuló növendékek is lelkesen hallgatták. A korrektúrák szokott napjain tömegesen tódultak a fiatalok a Rudnay-osztályra. A mester körbejárta az osztályát, minden munkát alaposan megszemlélt, majd váratlanul visszatért az egyik növendék festőállványához, és egy-másfél óráig tartó elemzésbe kezdett. Nem a részletekben elkövetett hibákat bírálta, hanem a koncepciót elemezte, kiemelte az erényeket és a szerinte való tévedéseket. Véleményének alátámasztására gyakran hivatkozott művészettörténeti példákra. Ily módon kívánta a növendéket rávezetni a művészet alapvető problémáira, az egyes mű bírálatából kiindulva, mindig a művészet egészének, a részletproblémák mögött felfedezhető lényegi kérdésekre döbbentette rá hallgatóit. Ez az oka annak, hogy a Rudnay-osztályon végzett növendékek művészettörténeti ismeretei kiterjedtebbek, mint a más mester vezetésével tanulóké.

13 Rudnay különösen a spanyol mestereket ajánlotta a növendékei figyelmébe,

14 de nagy megértéssel foglalkozott Munkácsy műveivel is. Ő maga nem értékelte az impresszionizmust és az utána következő törekvéseket -, nem ellenezte azonban, hogy növendékei megismerkedjenek az ő szemléletétől idegen világgal.

15 Seres jó tanítványa volt Rudnaynak. Mestere vezetésével néhány hónap alatt olyan színvonalat ért el, hogy a Rudnay-osztályon szokásos félévi pályázatokon már az első alkalommal győztes lett. Az elismerés nagyszerű biztatás volt a pályakezdő fiatal művész számára. Seres ma is szívesen emlékezik Rudnay módszerére, a félévi pályázatokra, melyek felpezsdítették alkotókedvét, és feloldották a modell-tanulmányokkal együtt járó monotóniát. 1938 őszén ismerkedtem meg Seres Jánossal.

16 Hamarosan barátság szövődött köztünk. Láttam első zsengéit, és sokszor voltam tanúja önmagával való elégedetlenségének, önkritikájának. Rajztudása már elsőéves korában is meglepő volt. A sikeres stúdiumoknál azonban többre becsülte kompozíciós vázlatait. Ezekben a kisméretű képtervekben nyilvánult meg tehetsége. Tréfásan azt szokta mondani, hogy gyufaskatulya nagyságú freskókat szeretne festeni. A formák egyensúlya, a ritmus folyamatossága, a sötét és világos képi elemek elrendezése foglalkoztatták. Mindig is hangsúlyozta, hogy nem a kép részletei, hanem a kompozíciós rend, az aránybeli viszonylatok és a tömegek egymáshoz való viszonya érdekelte. Vonzódott a geometriához, és felhasználta ennek a diszciplínának a tanulságait művészi munkásságában is. 11