Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)
ket is jelentett. A lónak jóval körültekintőbb gondoskodásra és felügyeletre volt szüksége, mint az ökörnek. Éppen ezért úgy tartották, hogy aki lovat vesz, az könnyen tönkremehet, s nem marad más hátra, mint a csavargás ( Kiej fto konie kupi, bedzie z Cyganom parajazowol. ). Ennek ellenére a ló a tehetősség jele volt. Azt is hangsúlyozták, hogy amíg a tehén- és ökörtartás természetes dolog, nem volt szükség különösebb döntésre, addig a lovakkal való foglalkozás attól függött, hogy valaki kedvelte-e a lovakat? Azok, akik szerették a lovat, még akkor is tartottak, ha gazdaságuk nehezen viselte el ezt a terhet. Néha még olyan esettel is találkozunk, hogy valaki elsősorban vagy csakis presztizsokokból tart lovat. Ugyanakkor számos olyan adatközlőt is ismerünk, akik nem különböztették meg a tenyészállatokat, mondván "minden tenyésztett állat szép és jó" ( kazdo stwora dobra, szumna ftorom trimiom ). Mások viszont mindenféle határt átlépnek az állatok dicséretében, azaz az állatok használati értékén túl, véleményünkben az állatokhoz fűződő esztétikai viszony fejeződik ki. Méltatják az állatok szépségét, ügyességét, sőt gyakran az értelmességet. Ez utóbbit különösen gyakran meg lehet figyelni a Dereinken oly gyakori kutyák és macskák esetében. Érdekes a juhokhoz fűződő viszonyuk. Számos adatközlő nagy elérzékenyüléssel emlékszik vissza azokra, a ma már legendás időkre, amikor a juhászat viszonylag magas életszínvonalat biztosított a derenkiek számára: "Derenken minden házban volt szolgáló" ( W kazdej chyzy na Drence byl sluga i sluzka. ). A későbbi, nagyon gyors elszegényedés természetesen hozzájárult a múlt demitologizálásához, reálisabb értékeléséhez. Mindenesetre a juhok nagyra értékelése Istvánmajorban egyértelműen múltbeli jelentőségüknek köszönhető. Bizonyos mértékig az egyes állatok értékét jelzi, hogy közülük melyeket neveztek el saját nevük után. Emberi nevet (magyart) adtak a lovaknak, ökröknek, teheneknek, kutyáknak, macskáknak, csak nagyon ritkán tyúkoknak, más állatoknak pedig sohasem. Általában megállapíthatjuk, hogy a tenyésztett állatokat és azok gazdasági szerepét minden általunk vizsgált nemzedék igen sokra tartotta. Ez természetesen azzal a ténnyel függ össze, hogy a derenkiek földművelő-állattenyésztő életmódot folytattak, s e tevékenységek közül egyik sem volt fontosabb a másiknál. Ahogyan önmagában a földművelés sem volt elegendő a megélhetéshez, úgy az állattenyésztés is csak meghatározott módon, a földműveléssel együtt folyhatott. Ezek az összefüggések 56
