Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)

6. Szórakozás A fiatalság számára az ismerkedés, szórakozás, udvarlás ha­gyományos fórumai voltak a táncalkalmak, az ivók, cuhárék, bál­dok, lagzik, elsősorban a téli időszakban. 45 Az eladósorban lévő lá­nyok és legények végigtáncolták a környékükön lévő lagzikat késő ősztől kora tavaszig. A jó táncosnak rangja volt, azt mind a fiatal­ság, mind a felnőttek számon tartották. A legények az udvarlás alkalmával hívták meg a lányt táncolni a következő lagziba, bálba. A lánynak mindig azzal illett elmennie, aki először hívta. Ha a legény eljött a lányért, nem illett kézenfogva menniük, a lány mindig a legény mögött lemaradva ment kicsivel. A tánc a szórakozás, udvarlás, ügyesség bemutatása mellett al­kalmat nyújtott arra is, hogy a fiatalok a sérelmet megtorolják, a vétkest megszégyenítsék, mégpedig saját korcsoportjuk előtt. Ha egy lány csúfot űzött a legénnyel, vagy nem annak kedve szerint vi­selkedett, az a bálban kitáncoltatta a lányt. A legény felkérte tán­colni, és amikor a legjobban sürögtek, elengedte, hirtelen kilökte a szélre és otthagyta. A kitáncoltatás nagy szégyen volt, nagy foltot ejtett a lány becsületén. Az is előfordult, hogy a megsértett, bosszú­álló legény megleste a lányt az utcán, és pelyvát szórt rá, amit a lány csak nehezen tudott kiszedni a ruhájából, különösen, ha a váll­kendő belina rojtjába beleragadt. Innen ered a megszégyenítést megfogalmazó szólás: „No, rajtam apéva!" A lagzik, táncalkalmak ritkán múltak el a legények verekedése nélkül. A megszégyenítést, a legény bosszúját dal is megfogalmazza: Lányok, lányok, rólam tanuljatok A legénynek kendőt ne adjatok Mert a legény kétfelé szakítja Büszkeségből csizmájába húzza. 46 A század elején a fiatalság egyik legjelentősebb szórakozási al­kalma, mulatsága az ivó volt. 47 Minden tizednek illetve utcának megvolt hajdanán a maga ivója. Régen évente csak négyet tartot­tak: vízkeresztkor, farsangkor, húsvétkor és pünkösdkor. A legé­nyek a közösen összeadott pénzből zenészt fogadtak, ez koráb­ban dudás volt, majd bandás. Ivónak kibéreltek egy házat, amely­ben tágas helyiség volt, és esetleg az udvara is megfelelő a tánchoz. Az ivókban engedélyezett volt a borkimérés, erről a legények gon­doskodtak és az általuk meghatározott árban mérték ki. A borból befolyt hasznot a banda költségeire fordították. Az ivóba az utca, il­89

Next

/
Oldalképek
Tartalom