Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)

a kenyér van, ott gyereket pólyáljanak."

30 A gyermek ágyékát napraforgó olajjal teleitatott ruhával törülgették, tisztították. Hintőpor helyett agyagport használtak, a konyhapadkáról kapartak agyagot, s azt szitán áttörték. „Ha kipállott a baba lábaközi, azt mondták: Kaparj sárgát a füstfogóból, jó égettet, azzal kenegesd meg!"

31 Ha a gyerek nagyon nyalázott, azt tartották, hogy kanmacska farkát kell megforgatni a szájában.

32 A csecsemő szoptatásának, etetésének nem volt rendje, ritmusa, tehát nem egyenlő időközönként, hanem szükség szerint szoptatták. Ha már nagyon sírt a kicsi, rászólt a menyecskére az anyja vagy anyósa: „kapasd meg egy kicsit, elhallgat!" Ha vitték valahová a gyereket, vagy az anyja elment, előtte megszoptatta. A kicsi megnyugtatására ritkán szövött vászondarabkába cukros kenyeret kötöttek, s azt dugták a szájába. Neve csutak volt. Mielőtt a kicsi szájába adták, a felnőtt vagy a nagyobb testvér megnyalogatta, hogy nedves és édes legyen. A bölcső oldalára volt kikötve, ahol a légy is könnyen megtalálta. Gyakori is volt a zsebre, a szájpenész. A nagyon sírós gyermeket mákgubó főzettél itatták. Amíg az anya gyermekágyat feküdt, általában a kicsi is mellette feküdt az ágyban. A fal mellett egy kisebb fejelt (párna) kettéhajtottak, s erre fektették a pólyába kötött gyereket. A kisgyermek fekhelye 6-8 hónapos koráig a bölcső volt.

33 A babadunnát bölcsőmadzagg'dl vagy széles galandöal körben hozzákötötték a bölcső rácsaihoz, hogy ne tudja lerúgni a gyerek. Kisebb méretű, ún. kalácsdagasztó teknőt is használtak a kicsi fekhelyéül. Egy vászondarabot terítettek bele, rá egy kis fejelt, s ebbe fektették a pólyást. Ezt könynyen magával vihette az anya, ha kitanyázott varrni. Varrás közben a lábával rugdosta, úgy ringatta a teknőben a gyereket. Sokszor ebben a teknőben a lóca alá is betolták a kicsit, ha láb alatt volt. Éjszakára az ún. ringóra állították a teknőt, s az ágyból kinyúlva így könnyen ringatni tudta anyja éjszaka is a síró gyereket. A már ülni tudó gyermeket napközben inkább az ún. ülcsikbe ültették.

34 Ezt deszkából tákolták össze házilag, de elterjedt volt a fonott változata is, melyet a piacon vettek. Az ülcsiket a lócára vagy a kemencepadkára állították, benne a gyerek biztonságban volt. Az állóka vagy állószék a már állni tudó illetve tanuló kisgyermek segédeszköze volt.

35 Ezt maga a gazda is megcsinálta valami kisszékből, csak a közepébe egy kerek lyukat vágott. Ebbe a lyukba állították bele a gyereket, s így a szék lapja a hónaljánál megtámasztotta a kicsit. Az ülőlapon gyakran még egy kis mélyedést is vájtak, amelybe ételt tettek. Sokszor a gyermek bizony nagyon elfá36