Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)

radt a többórás ácsorgásban, s ráborult a székre, alatta pedig tócsában állt a vizelet. A forgó, kalinkó, sergő a járás tanulását segítő eszköz volt, inkább a század legelején használták.

36 A mestergerendához erősítettek egy bőrdarabot, abba dugták bele egy hosszú rúdnak a fenti végét, lent pedig a földbe illesztették. A rúdhoz egy ívesen meghajlított vesszőt erősítettek, s ebbe állították bele a gyermeket, aki körbejárva körbe tudta hajtani, sergetni a kalinkót. Gyakran elfáradva, szédelegve lógott a kálinkon a kicsi. A járóka vagy tolóka háromkerekű, kis támasztós eszköz volt, a már önállóan, de még bizonytalanul járó gyermeket segítette. Az eszköz azonban nem volt nagyon biztonságos, gyakran felborult vele a gyermek. Ha a kicsit nem tudták nagyszülőre vagy nagyobb testvérre bízni, nyári dologidőben már néhány hónapos korban vitték magukkal a mezőre. A föld végén árnyékba fektették, ágakból és vászonabroszból kis rengő bölcsői készítettek neki, vagy egy nagy kendőben a szekér saroglyája alá kötötték, hogy a földről bogár, csúszómászó ne bánthassa és a nap ne tűzze. Legfeljebb a kutyát odakötötték, hogy vigyázzon rá.

37 A testi gondozás mellett a kisbabának szeretetre, gyöngédségre, szellemi nevelésre is nagy szüksége volt. A csecsemő életrendje szabályos lüktetéséből, a bölcső ringatásából, az altatódalból környezete gondoskodását, szeretetét, a biztonságot érzékeli, az altatódal dallama, a mondókák ritmusa, a beszéd ütemessége leköti figyelmét, megnyugtatja. Anyja úgy mosdatta, etette, hogy közben beszélt hozzá, dúdolgatott. Ülni, járni tanulását rímek, mondókák, kedves szavak kísérték. Csak a kényeztetés kedvéért azonban ritkán vették ölbe a kicsit, hiszen erre senki sem ért rá. Ha nagyon rítt a gyermek, vagy esténként ráérősebben azonban szülei, nagyszülei vagy nagyobb testvérei mindig szántak egy kis időt a legkisebbre is. A mezőkövesdiek azt vallják, hogy sok mondókát, dajkarímet nem mondtak a kicsinek, hiszen senki sem ért rá, mindig volt dolog. De varrás, fonás közben lábukkal a bölcsőt vagy a kisteknőt ringázva azért sokat dúdolgattak, énekeltek a kicsinek. Gyakran vallásos énekekkel próbálták lekötni, megnyugtatni, elaltatni a gyermeket. Az altatórigmusok közül az általánosan ismert „tente baba" és „csucsuj baba" kezdetűek több változatban ismertek Mezőkövesden is:

38 37