Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)
de szükség esetén mégis a segítségüket kérték, hozzájuk fordultak. Sokszor maga az anyós vitte el vagy kényszerítette a menyecskét az angyalcsináló asszonyhoz. Mezőkövesden is ismert az a szörnyű hiedelem, hogy aki elteszi a gyerekét, annak a másvilágon meg kell ennie csecsemőjét." A kényszer mégis sok asszonyt rávitt arra, hogy sokszor egészsége árán is megszabaduljon magzatától. A gyermek nemét illetően a „mindegyik egyformán kedves 1 ', „egy kalap alá való mind", „gyerek-gyerek - akár lány, akár fiú" és hasonló szólásokkal igyekeznek a gyermekek között különbséget nem tenni a matyók is, bizonyos értékkülönbség a fiúk javára azonban ezek ellenére is érzékelhető. A paraszti társadalom értékrendjéből következően is természetes a fiúgyermek nagyobb megbecsülése. 12 A fiú a szegény családban is büszkeséget jelentett, elsősorban az apa számára. Nagyobb segítség lesz majd a munkában, a summásságon egészbért kap, és nem utolsósorban a család nevének továbbörökítője is. A módosabb családoknál a fiúgyermeknek még nagyobb rangja volt, a vagyon továbbvitele, az örökség miatt. Mezőkövesden is ismert a „nem gyerek az, csak lyány" szólás, mely egyben értékítéletet is jelentett a lányok családban elfoglalt helyéről. Amelyik családban csupa lánygyerek született, azt mondták: „No, vége ezeknek is, a kutyára hagyja a nevét a család." Nem is kívántak egyéb átkot, mint három leánygyermeket. 13 A lányoknak a közösség elvárásai szerinti ruházkodása és kistafírozása nehéz, sokszor szinte elviselhetetlen anyagi terhet jelentett a családnak, a kisebbek ruházására, stafírungjára már alig jutott. Lánygyermek születésének inkább az anyja örült, főleg, ha több fiú után született: „No, lesz már, aki engem elsirat, meg öreg napjaimra támaszom lesz." 14 A sok gyermeket elsősorban a vagyonosabb rétegen belül szólták meg és nézték le: „Nem törődnek azzal, hogy szétmegy a vagyon". „Szétpocsékolják, amiért megküzdöttek." Egyébként lenézően legfeljebb annyit mondtak: „Annyian lesznek, hogy már a padkán sem férnek." A bő gyermekáldás elleni szemléletet tükrözi az is, hogy ismeretes Mezőkövesden a közismert gyermekmondókának olyan tréfás változata, mely szerint „Gólya, gólya vaslapát, Disznót hozzál ne babát!" 15 Amennyire természetes a paraszti társadalomban, így a matyóknál is a sok gyermek, a meddőséget annál inkább szégyennek, átoknak tartották. Úgy vélték, hogy „nem méltó rá, hogy a jó Isten gyereket adjon neki". A gyermektelen asszonyt magtalannak, hibásnak, gyereketlennek nevezték. A meddő asszony ritkán fordult 22
