Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

Az iskolát pótló közösséghez tartozik: a posztnagybányai szemléletű Im­reh Zsigmond, Csabai Kálmán, a már konstruktív felfogáshoz közelítő Seres János, a nálánál korosztállyal fiatalabb, de a szerkesztői elveket valló festők és grafikusok: Lukovszky László, Feledy Gyula, Korkos Jenő, Papp László, Tóth Imre, Vati József, Ózdon Kunt Ernő, Tokajban Tenkács Tibor révén. A terü­leti szervezet pezsdülésében nagy szerepe volt a főiskolát végzett tehetségesek hazatelepülésének, valamint az itt folyó művészetpolitikai tevékenységnek. Míg Ficzere Tenkács Tibor által életrehívott nyári szabadiskolát látogatta 1957­63 között Tokajban, addig a területi munkacsoport vezetésével megbízott, ak­kor már Munkácsy díjas Csabai Kálmán kezdeményezésére csoportos tárlaton szerepelhetett Budapesten, a „Vidéken élő képzőművészek kiállításán". Az 1954-ben első ízben, az Ernst Múzeumban megrendezett tárlatnak az volt a célja, hogy a nagy nemzeti kiállításokon túl is legyen lehetősége meg­mutatkozni az ország más-más területén dolgozó művészeknek, és alkotásaik szűkebb környezetükön kívül is váljanak ismertté. Hasonló szervezésben, már 1952-ben is — a vidékiek közül elsőként — szorgalmazták a miskolciak a Fővá­rosi Képtárral együtt a „Miskolci festőművészek kiállítását", melynek tíz al­kotója közé beválogatták a hallatlan elszántsággal festő Ficzerét. Végvári La­jos ehhez a kiállításhoz írt katalógusában így fogalmazta meg Miskolc képző­művészeti fellendülését: „Elmondható, hogy ez a munkacsoport rövid két év alatt a legjobb vidéki munkacsoport, a szolnoki mellé küzdötte fel magát. A miskolci képzőművészek anyaga, ha minőségben még nem is egyöntetű, hatá­rozott fejlődésről tanúskodik ... az sem tekinthető valami rendkívüli dolog­nak, hogy egy mozdonyvezetőből, Ficzere Lászlóból festőt tudtak az ottani munkacsoport tagjai nevelni. Törekvésük őszintesége és becsületessége megér­demli, hogy a budapestiek szeretettel foglalkozzanak a kiállítás anyagával." 46 A kiállítások élénk cseréje következtében talán a legnaprakészebb állapotok­ról tájékozódhatott az érdeklődő vidéken és a fővárosban egyaránt. Ez min­denképpen segítőén hatott Ficzerére is, hiszen a kiállításokon való rendszeres részvétele, az elismerések, a biztató sajtókritikák azt bizonyították, hogy szük­ség van festészetére. „Vidéken a legnagyobb jelentőségűre mindmáig a miskolci országos sereg­szemlék tettek szert" — írta 1957-ben Pogány Ö Gábor, s tovább így jellemzi ezeket az éveket: „Manapság mozog, feszeng, topog, hullámzik körülöttünk a világ, olykor már közügynek is tűnhet hivatásuk teljesítése." 47 Az idézetek tükrözik a kultúrtörténeti koncepció jelentőségét, és azt, hogy a résztvevők a mai értékítéletünk szerint is a legkiválóbbak voltak, mint Barcsay Jenő, Ber­náth Aurél, Bencze László, Czóbel Béla, Gadányi Jenő, Holló László, Szőnyi István, Domanovszky Endre, Ferenczy Béni, Hincz Gyula, Medgyessy Ferenc, a fiatal Kondor Béla, Feledy Gyula, Tóth Imre, Csohány Kálmán, Patay László. De a művek színvonalára utal Végvári Lajosnak az 1956-os kiállítási katalógu­sából vett megállapítása is, mely művészünk megítélése szempontjából is igen 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom