Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

lyamatossá lenni azok a nyílt viták, melynek témája: a nála felfedezhető epigonizmus.

40 A kritikus véleményeket heves kitöréssel vetette el, s makacsul ragaszkodott az önmaga által felállított program következetes betartásához. Ezt ő maga így fogalmazta meg: „Van két-három évem arra, hogy Munkácsy bűvöletében alkossak"

41 - s bizonyos volt abban, enélkül képtelen továbblépni. Ha mégoly hajthatatlannak is tűnt, a bírálatok hozzásegítették a változtatáshoz, s egy időre a gondolatiságot a hangulat váltja fel képein. A miskolci fűtőház szénszerelője (1959), Krampácsoló (1961), Rendezőpályaudvar (1960) képein érezni, hogy próbál témaválasztásában hű maradni elképzeléséhez, de nem találja az ennek megfelelő kifejezési formát (6.sz. kép). A vasúti tájképeken a valóság lényegét még mint a látszatot jeleníti meg — ízzig-vérig impreszszionista művet alkotva. Abban, hogy látásmódja elevenebbé vált, s a plein-air festés elveivel megismerkedett — nagy szerepe volt Csabai Kálmán festőművésznek, akit Ficzeréék 1951-ben kértek fel a Vasutas Kör vezetésére.

42 Csabai szívesen tett eleget a meghívásnak, hiszen a szakkörvezető elődjének, Döbröczöni Kálmánnak posztnagybányai szemlélete hasonló volt az övével, s a tagság nagy többsége már a megyei kiállítások színvonalán állt.

43 A rendszeres konzultáció és korrektúra Ficzere számára is hasznosnak mutatkozott, holott ő ezidőtájt már nemcsak a „Bunkóban", a Tiszai pu. épületével szemben, a síneken túli kultúrotthonban festette képeit, hanem a Szabadság téren lévő kicsi lakásukat is úgy alakította át feleségével, hogy a konyhában rendszeresen tudott festeni. Hallatlan lendülettel fogott mindig az új feladathoz. Minden alkalmat megragadva gyors egymásutánban születtek képei. Az elkészült új műveketa maga frissességében igyekezett közönség elé tárni. Volt is bőven lehetősége erre, mert a decentralizáció egyik eredményeként 1955-től Országos Képzőművészeti kiállításokat és 1957-től pedig Országos Grafikai Kiállítást rendeztek Miskolcon. Az előbbi a jelenlegi Téli Tárlattól lényegesen nagyobb léptékű rendezvény volt, országos eredmények keresztmetszetét nyújtotta, míg az utóbbi az 1961-ben meginduló Grafikai Biennálék főpróbájának tekinthető.

44 Ezeken a rangos kiállításokon Ficzere a kortárs magyar művészet derékhadával mérhette össze magát, csakúgy, mint az itt élő társai. Igy ír a helyi viszonyokról Artner Tivadar a Miskolci Országos Grafikai kiállítás előszavában:: ,, . . . humánus, nemes etikai célkitűzésen alapuló, mesterségbeli eredményekben is gazdag, elsősorban embert, a mi életünket tükrözni hivatott művészet amelyet ők kultiválnak, — a legjobbjaik országos viszonylatában is kiemelkedő sikerrel — megerősíti hitöket abban, hogy az ország második városában képzőművészetünknek művészettörténeti jelenetőségű gócpontja érik."

45 Érdemes odafigyelnünk ezekre az értékelő megnyilvánulásokra, mert így alakulhat ki hű képünk arról a szellemi pezsgésben gazdag évtizedről, melynek részeseként formálódott alkotó művésszé Miskolcon a vasutas, Ficzere László. 18