Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

számlálhatatlan előadást tartott, nem volt téma, amelyet nem szeretett, nem volt idő és nem volt hely, amely nem lett volna megfelelő. Előadásait igen gyakran énekkel illusztrálta. Szervezett pávakört és táncházat, szaktanácsadója volt a Megyei Művelődési Központnak, elnöke a TIT Borsod megyei Néprajzi Szakosztályának. 1911. december 7-én született Párizsban. Atyját, a miskolci szűcssegédet, aki mesterségbeli tudását gyarapította Franciaországban, a világháború kitörésekor internálták. Anyjával és húgával, hároméves korában, Miskolcra költöztek vissza. 1930-ban Miskolcon érettségizett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet. Ezt követően megízlelte az alkalmi munkából élő, állástalan diplomások nehéz életét. 1965 februárjában készült önéletrajzában erről a következőket írja: „1936 januárjában Budapestre utaztam. Itt próbáltam elhelyezkedni. Ez év szeptemberéig voltam állástalan diplomás. Hol Budapesten tartottam fenn magam mint szükségmunkás (Statisztikai hivatali adatgyűjtő, újságkihordó, hólapátoló), tagja voltam a Diplomások Önsegélyező Szövetségének, ennek éjjeli szállásán (Soroksári út 17.) húztam meg magam fűtetlen, sötét pincehelyiségben... Többnyire fővárosi ínségkonyhákban ettem, hol a vidék falvait, bányatelepeit jártam. Vándorútjaimon a nép élelmezett. Ezeken a vándorutakon ébredt fel érdeklődésem a néprajz iránt. 1936 szeptemberétől 1938 szeptemberéig dr. GYÖRFFY István egyetemi néprajztanár egyetemi gyakornoka, majd tanársegédje lettem. Néprajzi kutatásaimat 1936-tól kezdtem el..." 1938-tól 1949-ig a miskolci evangélikus tanítóképző intézet, majd 1951-ig a Mikszáth Kálmán (ma Földes Ferenc) gimnázium tanára. 1951-1952-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács Népművelési Osztályán művelődésügyi előadó. 1952-től a miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzos muzeológusa volt nyugdíjba vonulásáig, 1973-ig. 1969-ben rövid időn át megbízottként ellátta a megyei múzeumigazgatói feladatot is. Sokoldalú munkája elismeréséül 1955-ben „Szocialista Kultúráért" kitüntetést, nyugdíjazása előtt „Munka Érdemrendet" kapott. Nyugdíjazását követően haláláig a Herman Ottó Múzeum külső munkatársa volt, sokirányú tudásával, helyi tapasztalatával segítette fiatalabb kollégáit. Fiatalon gyalogosan barangolt be országrésznyi tájakat, később kerékpáron rótta a végtelen utakat. Ez utóbbi, szórakozott figyelmetlensége okozta idő előtti, esztelen halálát is, akkor, amikor baráti, munkatársi körben éppen azt számolgatta, hogy a szakmában és a közművelődésben még harminc évre való teendője van. 174