Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

Az elmúlt évtized során mindig törekedtünk arra - és ezt elvi kérdésnek is tartjuk -, hogy nem akarunk mindent megoldani otthon a saját restaurátori laboratóriumunkban. Elsősorban azért, mert az ott végezhető munka lehetősége és ott dolgozó kollégáinknak a munkaereje és munkaideje is véges. Másrészt természetesen nem is érthetnek magas fokon mindenhez. Harmadrészt pedig képtelenség egy olyan nagy felszereltségű laboratóriumra törekedni, ahol mindenféle vizsgálat elvégezhető. Az elmúlt egy évtized során is, a képzőművészeti laboratórium ellenére is mindig adtunk ki külső megbízatásokat is. De adtunk ki bútorokat és más műtárgyakat is. Ezt a szisztémát tovább fogjuk folytatni. Nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki a Nehézipari Műszaki Egyetem különböző laboratóriumaival, a két intézmény egymással szocialista szerződést kötött, és azóta nagyon sok mindenben szívesen rendelkezésünkre állnak. Ugyanígy a két miskolci nagyüzem, a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár különböző laboratóriumaiban is végeztettünk fém- és egyéb vizsgálatokat. Múzeumunk restaurátori laboratóriuma saját laboratóriumi és restaurátori tevékenysége mellett bizonyos általánosabb közművelődési tevékenységben is részt vett és úgy tűnik, hogy részt kell venniük a következőkben is. Itt több dolgot említhetnék meg, csak néhányat mondok. A legelső ilyen közművelődési jellegű tevékenység a kiállításoknak a szervizelése. Mindenki tudja, aki múzeumban dolgozik, hogy alig van olyan állandó kiállítás, amelyekhez évenként egyszer legalább ne kelljen hathatósabban hozzányúlni. Minden évben leszervizelik a két miskolci és a mezőkövesdi állandó kiállítást. 1973 és 1975 között a restaurátori osztályunk - akkor még kisebb létszámmal - végezte a kiállítások rendezését is. 1975-től egy külön kiállításrendező csoportot létesítettünk, de ennek ellenére évenként néhány kiállítást mégis a restaurátorok rendeznek, elsősorban a múzeumi hónapban vagy olyankor, amikor sűrűsödik a kiállítási program. Most a tájházak állagmegóvási gondjairól szeretnék szólni. Korábban általában az volt a divat, hogy skanzenekben igyekeztek összegyűjteni a népi építészet területi objektumait. És ott kívánják megőrizni mondjuk az örökkévalóságnak. Hogy ne csak - úgymond - a templomok, paloták maradjanak meg, hanem a föld dolgozó népének építészeti objektumai is. Újólag felvetődött a népi építészeti objektumok „in situ", tehát a helyben való megőrzése. A koncepció országosan a következőképp alakult: mintegy 5-10 év leforgása alatt minden megyében kb. 10 épület őriztessék meg helyben, és a helyreállítás után váljék látogathatóvá. Tehát ez kb. 200 épület Magyarországon. Ez irtózatosan nagy szám! A kü154