Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

lönböző megyékben különböző intenzitással megy ezeknek a helyben megőrzött tájházaknak a szervezése és a megnyitása. Van ahol erőteljesebben, van ahol kevésbé. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mi már 20 fölött tartunk a tervezgetésekben, sajnos nem mindig szakszerűen választjuk, választják ki az objektumokat. A szakmai szempontok azt kívánnák, hogy a tájházakat tájegységenként, építészeti stílusonként, társadalmi rétegek szerint, lehetőleg az idegenforgalmi folyosók mellékén kellene kiválasztani. Szóval nagyon sok tudós szemponttal kellett volna kiválasztani azt, hogy hol és milyen épületeket őrizzünk meg. Mondhatnék olyan példát is, hogy voltak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében olyan falvak, pl. Perkupa, amelyek kőművességgel foglalkoztak. És a környékben egyfajta háztípust, díszítést honosítottak meg. A válogatásnál sajnos ezek a szempontok alig érvényesültek. A házakat megvásárolják, elkészül a Műemléki Felügyelőség által jóváhagyott terv, majd ez alapján elkészül a helyreállítás és ezután kapják meg a múzeumok. Az etnográfus muzeológusok kimennek, összegyűjtik a berendezési anyagot, ez után berendezik a házat az arra a tájra és objektumra jellemző múlt század végi vagy századfordulói állapotnak megfelelően. Az ünnepélyes megnyitó után kezdődnek a gondok. Felelősséggel állíthatom, hogy beláthatatlan muzeológiai és restaurálási gondjai vannak a helyben megőrzött tájházaknak. A házaknak mindegyike szigetelés nélkül épült. Ezeket a házakat természetesen a helyreállítás során sem szigetelik, nem úgy készülnek el, mint a skanzenben. Az épületek mindegyike nedvesedik. Ezekben a házakban nem fűteknek, ezt szinte lehetetlen megoldani. Fűtsük a kemencét vagy a sparheltet? Ezekben a házakban nem laknak. A fűtés hiányával teljesen más az épület mikroklímája. Mivel itt nem laknak, hiányzik az ajtók nyitogatásával együtt járó légmozgás, tehát nem cserélődik benne a levegő. Ha egy egérlyuk keletkezik vagy leesik egy tapasztás, egy tisztességes parasztgazda azt rögtön betömte vagy visszatapasztotta. A rendszeres felújítás sajnos nem megszervezett. Minden nedvesedik, minden penészedik, lassan minden tönkremegy benne, és ez csak néhány év tapasztalata. Nagyon érdemes lenne revízió alá venni egyéb vonatkozásban is az ilyen „in situ" népi műemlékeket is. A helyben megőrzött tájházakat ilyen körülmények között még néhány évtizedre sem fogjuk tudni megőrizni! A tájházakkal meglehetősen sok gondja van mind a muzeológusnak, mind a restaurátor-laboratóriumnak. A fémeszközök rozsdásodnak, még a cserép-, üvegeszközök valamiféleképpen megállják, de a textíliákat évenként tisztítani, kimosni, rendbeszedni stb. kellene. Nem tudom szabad-e 155