Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)
ráfizetés. A gyár több éven át sem jut ki a hullámvölgyből, hiszen még 1841ben sem a gyári, vagy főpénztárból fizetik a munkásokat, hanem bérüket az igazgató, Mayer János előlegezi meg saját pénzéből, melyet csak 1845-ben egyenlít ki a főpénztár. Az intézkedésekből úgy tűnik, hogy az igazgatóság ismeri a bajokat és mindent megtesz azok orvoslására. A feladat kettős: meg kell találni a ráfordítási díj csökkentésének módját, ki kell használni a gyár kapacitását és biztosítani a termelt áru eladását. Míg ez utóbbi az áru kellő propagálásával és a lerakatok bizományosainak aktivizálásával fokozható, a termelés költségeinek csökkentése mindenekelőtt olyan eljárások bevezetésével érhető el, melyek az áru előállításának költségeit mérséklik. Ilyen pl. a költséges kézifestést pótló litografiálás bevezetése. E technológia bevezetésének engedélyezését 1840-ben kísérli meg a Helytartó Tanácsnál Bretzenheim Ferdinánd, a regéci uradalom tulajdonosa. Kérvényében, melyet Abaúj megye hivatalos szervezetén keresztül juttat a Helytartó Tanácshoz, kéri „porczellán edényeinek, címerek, betűk és festékekkel való ékesítésére" . . . „megengedtetni ... kő nyomtatási eszközök használhatását". A Helytartó Tanács 1840. május 12-i és 26-i ülésén tárgyalja a kérdést. 50 Noha még ilyen tárgy nem került elő — írja Mihalik Sándor —, tudjuk, hogy pl. litografált díszű ét-tányérokat készítettek. Példaként arra az összeírásra hivatkozik, melyet Kassa város 4492. sz. rendeletére 1847-ben állítottak egybe. Ezek között említik: ,JLith. Speiseteller 10 Kr." Ebből azonban csak annyi derül ki, hogy valóban készültek litografált edények Telkibányán 1840 és 1847 között. A Bretzenheim levéltár egyik 1841-ben felvett leltárának 64. oldalán szintén szerepelnek „T .Bányáról litografirozott tálkák 5, T.Bányáról litografirozott tányér 2." Divald egyik adatából úgy tűnik, hogy már 1840-ben — az eljárás kérvényezésekor — készítettek litografizált edényeket Telkibányán. Ugyancsak a termelési kapacitás kihasználására irányult az új massza-malom építése. A gyárnak volt ugyan már massza-malma, hiszen enélkül a termelés folytatása lehetetlen, azonban a „massza-malomra menő tsekély víz télen által késő tavaszig egészen be szokott fagyni", nyáron viszont elapadt, ezért a malom jelenlegi formájában nem megfelelő ahhoz, hogy vele „elegendő maszsza készíttethessen". Valószínűleg ez is akadályozta a termelés megfelelő volumenű kibontakozását. Ezért szükségessé vált a régi mellett egy újabb masszamalom építése. Ezt valószínűleg 1838-ban kezdték el, mert az 1839. március 6-i igazgatósági ülésen „már nagyjából készenlevő"-nek említik. Ez a fürdő alatt épült, s előnye a régivel szemben, hogy annak vize télen nem szokott befagyni és ,gyárba is egyforma elegendő vize" van. 5 * A költséges termelés következtében egyre nő a munkások „fizetlen" bére, s az 1839. július 20-i igazgatósági ülésen már olyan javaslat is elhangzik, hogy a fabrikások mintegy 1.113 Ft-nyi elmaradt bérének „kifizetésére a gazdasági Cassából" kell „pénzt kölcsönöztetni", miután szinte teljesen reménytelen behajtani „az edényekből annyi pénzt", melyből ezek bére kiegyenlíthető. 5 2 29 .
